Terepjáróval járnak Fekete István nyomában

A Balaton-Nagyberek zöldkapujából indul a berek szafari. A Gaz 69-es terepjáró könnyedén versenyez a balatonfenyvesi kisvonattal, amelynek első állomása a parányi település, amelyet négy irányból lehet elhagyni, illetve megközelíteni. Közvetlen szomszédságában legelésznek a Nagyberek sikertörténetének is nevezett Angus marhák, amelyeknek egyik különlegessége, hogy a tenyészbikáknak sincs szarvuk. Az skót-kanadai fajtát kifejezetten a húsa miatt tenyésztik, amelyet a vágást követően, 21 nap érlelés után dolgoznak fel. Minőségi, de megfizethető ünnepi fogás válhat az éjjel-nappal szabad ég alatt legelésző állományból, amely jelenleg úgy négyezer egyedet számlál.

Másfél méterrel a Balaton vízszintje alatt kocsikázunk a dzsippel, ahol az 1860-as években, még a természet volt az egyeduralkodó, a Balatonnal közvetlen kapcsolatban lévő többszáz

éves tőzeget rejtő mocsárvilágban. Akkor jött az ember, és a déli vasútvonal terve, majd megvalósítása. A lecsapolások kapcsán az azóta kialakított csatornarendszer 236 kilóméter

hosszan kanyarog a területen, és ma is jól működik. Ha túl magas a vízállás, a mocsárból tőzeges víz kerülhet a Balatonba, amely ilyenkor barnára színeződik, ám ennek kifejezetten

jótékony hatása is lehet.

– Ahelyett, hogy menekülnének a turisták, inkább a barna, tőzeges vízbe kellene gázolniuk, mert gyógyhatású – mondta Antics László idegenvezető. – A Nagyberek vizének magas a huminsav-tartalma, amely a gyógyvizek alapja. Ezt régen sebgyógyításra, fertőtlenítésre alkalmazták. Gyerekkoromban a játék közben szerzett sérüléseim hamar regenerálódtak az itteni víznek köszönhetően. Hatvan-hetvenféle gyógynövény él itt, ezek közül egyik legérdekesebb a kender, amelyet egykor sokoldalúságát kihasználva termesztettek a berekben. Egy-egy szál ritkán még ma is fellelhető belőle. Magas antibiotikum tartalma van, de a kötélkészítésen, papírgyártáson keresztül a textiliparon át bárhol felhasználható lenne, ha nem

tiltaná törvény a termesztését.

A területet az 1900-as évektől a kéthelyi Hunyady család hajtotta a mezőgazdaság rabigájába. A lótenyésztésben élen jártak, kiváló lovakkal büszkélkedhettek: 1910-es években osztrák derbit is nyertek. Az első keskenynyomtávú vasutat is ők rakták le a tőzeg szállítására. Majd később, az államosítás után menniük kellett. 1949-1953 között a Berekben a Kömi 401-es mezőgazdasági gulág volt a területen. A „Dunántúl éléskamráját” álmodta meg benne Rákosi. Akiket ide hurcoltak, nem haltak éhen, mint recski társaik. A lecsapolási munkálatokban, a vasút- és lakóingatlan- és mezőgazdasági építkezésben vettek részt.

– Pápáról volt itt egyszer egy hölgy, akinek az édesapjára lópokróc-lopást fogtak rá, kíváncsi volt a helyre, ahol édesapját négy hónapig szívlapáttal dolgoztatták – mesélte a berek-szafari vezetője a terepjáró kormánya mögött. Közben az is kiderül, hogy ahol éppen nézelődünk, a nyolcvanas években egy fácántenyészet volt. Egész évben keltették, etették a fácánokat, hogy a vadászidényre legyen ötven-hatvanezer példányos állomány, amit ki lehet lőni.

A fehérvízi ősláphoz érünk, ám innen csak gyalog lehet továbbmenni, ezért Tüskevár felé vesszük az irányt. A sűrű bozótos mögött érintetlen mocsárvilág terül el, megmutatva, milyen

volt egykor a Balatonig nyúló Nagyberek, amely egy török-kori földvárat is rejt. Ahol most vízimadarak érezhetik biztonságban magukat, egykor Patkó Bandi betyárkirály is bátran

megbújhatott a Nagyberek ölében. Enni is volt mit: gímszarvas és vaddisznó mellett remek lehetőség nyílt a halászatra. A horogra kárász, csuka, pirosszemű compó akadhatott, ám ez

utóbbi napjainkra teljesen eltűnt a berek terített asztaláról. Pedig vígan lakmároznak itt a vízimadarak. Egy réten több mint negyven kócsagot számoltunk meg. Erdős részen vezet

tovább utunk, héjamadár suhan nem messze előttünk. Oduk, fészkek és kotorékok tűnnek elő a kánikulától kiszáradt csatorna mentén.

– Itt óriási kagylókat lehet találni – mondta Antics László, miközben érezhetően visszafelé kanyarodunk az autóval a kisvasút majdani nyomvonala mellett, amely Csisztapusztára vezet

majd. Sokkal nagyobbak, mint a Balatonban. A berek olyan, mint egy szivacs, ha esik az eső, teleszívja magát, és kitárul, ám ha túl sok a csapadék, akkor itt nem lehet közlekedni a sártól

– A külföldiek jobban ismerik Csisztapuszta előnyeit, mint mi, magyarok – folytatta. – A kisvasút egykor a környező majorságokból szállította a gyerekeket a balatonfenyvesi iskolába, és a vonattal is mentek tanítás után haza. Élmény lehetett a suliba járás, de napjainkban is érdekes lehet a berekben megfordulni. Főleg mostanság, mert kezdődik a szarvasbőgés, így egy-egy szép példány akár Imremajor határában is megmutathatja magát, miközben a hangját is hallatja.