KÉSZ

2018.10.03. 19:10

A kereszténydemokrácia múltja és jelene

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője volt a vendége a KÉSZ kaposvári csoportjának összejövetelén.

Marosi Gábor, [email protected]

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője volt a vendége a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kaposvári csoportja szerdai összejövetelén. A politikus előadásában a kereszténydemokrácia múltjáról és jelenéről is beszélt. Harrach Péter elmondta: a második világháború után kialakult eszmerendszer szemben áll – a szintén ebben a korban kialakult – lényegében nyílt társadalmi elmélet szerint működő, liberális nézettel.

– Ez az eszmeiség jelenleg is szép gondolatokat próbál átvinni a társadalmi életbe – hangsúlyozta Harrach Péter. – Ennek lényege, hogy a kultúrák képesek egymás mellett zavartalanul élni, a bevándorlás azonban ezt különösen megcáfolja. Hiszen párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyek nem képesek együtt élni és egymással szembefordulva feszültséget jelentenek. Ez ellen küzdeni kell, viszont ez nem egyszerű – tette hozzá a politikus.

A KDNP-s politikus sokadszorra járt már a KÉSZ rendezvényén, amelyet csaknem 30 éve, havonta egy-két alkalommal szerveznek meg Kaposváron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában