védelem

2018.10.16. 13:00

A kormányhivatal és a rendőrség közösen segít az áldozatoknak

A kormányhivatal és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közösen új gondolkodásmódot akar meghonosítani Somogyban az áldozatok érdekében. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között írták alá kedden a kormányhivatal címertermében.

Kovács Gábor

Becsaptak egy terhes kismamát, aki az interneten vásárolt volna egy babakocsit. Elvesztette a pénzét, azonban az áldozatvédelmi szakemberek összefogásával egy kisgyermekeknek szóló ajándékcsomaggal enyhítették a kárát. Ilyen esetekről is szó esett azon a sajtótájékoztatón, amelynek keretében a somogyi kormányhivatal és a rendőrség együttműködést kötött az áldozatok megsegítésére.

Közös aláírással pecsételte meg az új megállapodást Neszményi Zsolt kormánymegbízott, a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője és Molnár Gábor ezredes, Somogy megyei rendőrfőkapitány. Hatékonyabbá tennék a bűncselekmények sértetteinek támogatását. A pártfogói szolgálat, a gyermekvédelem és a gyámügy terén is összehangolják a munkát.

– A cél az, hogy a somogyi polgárokat ne hagyjuk magukra a nehéz helyzetekben sem, és kapjanak meg minden segítséget – mondta Neszményi Zsolt. Hozzátette: tavaly óta minden járási kormányhivatalban foglalkoznak áldozatvédelemmel, így a vidéki érintetteknek nem kell utazniuk a támogatásért. Órákon belül kaphatnak azonnali segélyt, majd később kárenyhítést is. A krízishelyzetben lévőknek a pénzen kívül az is sokat számít, ha az érdekérvényesítésben nem maradnak egyedül.

Neszményi Zsolt hangsúlyozta: 2010 óta jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, és hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országává vált. Molnár Gábor főkapitány ehhez csatlakozva megjegyezte, hogy az emberek közbiztonságba vetett bizalmát nemcsak a bűntények száma határozza meg, hanem az is, hogy a hatóságok tudnak-e úgy foglalkozni az áldozatokkal, hogy feloldják a lelki traumáikat. Éppen ezért minden somogyi rendőrkapitányságon érzékenyítő tréningen átesett áldozatvédelmi referens dolgozik.

Az egyházak és a civilek is segítenek

Molnár Gábor főkapitány megemlítette, hogy a civil szervezeteket és az egyházakat is egyre inkább bevonják az áldozatok segítésébe. Erre egy példát is felidézett. Nemrégiben ellopták egy sértett laptopját, és a hiánya nagy nehézséget jelentett számára. A rendőrség áldozatvédelmi referense azonban összehozta a károsultat egy alapítvánnyal, mely felújított laptopokat adományoz rászorulóknak. A somogyi áldozat is kapott egy készüléket. A tájékoztatón Neszményi Zsolt kiemelte az Áldozatvédelmi Szolgálat munkáját. Egy ingyenesen hívható telefonszámot működtetnek, a 06 80 225 225-ös vonalon várják a bajbajutottak jelentkezését a munkatársaik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában