egy százalék

2018.10.11. 11:30

Állatmenhelyeket is segítettek a somogyi adózók

A legtöbb adózó a gyermekek fejlődésére, gyógyítására továbbá állatmenhelyeknek ajánlják fel az adójuk egy százalékát. A szervezetek zöme a támogatást fejlesztésre fordítja.

Harsányi Miklós

– Tavaly több mint hétmillió forint felajánlást kaptunk az adózóktól, az idén közel 9,1 millió forintot juttattak el számunkra – mondta Boncz Edit, a kaposvári Kutyatár Állat- és Természetvédelmi Egyesület elnöke. – Rendkívül fontos az adó egyszázalékos program, hiszen ez a fő bevételi forrásunk. Az összeg egy részét a mindennapos működésre fordítjuk, s a többit fejlesztésre költjük.

Havonta több százezer forintba kerül az állatorvosi vizsgálat, s ezen kívül kisebb-nagyobb felújításokat, karbantartásokat is elvégez a csapat. Napokon belül három kenelt vesznek át, erre csaknem 700 ezer forintot fordítanak. A városszéli állatmenhelyen jelenleg egyébként 170 kutyáról és 40 macskáról gondoskodnak továbbá két örökbe fogadott lóról és kecskéről is. Boncz Edit kiemelte: remélhetően jövőre legalább akkora összeget kapnak az adó egy plusz egy százalékos felajánlás során, mint az idén. Horváth Margit, a kaposvári Kárpát-medencei Magyarok Baráti Társaságának elnökétől tudjuk: 2018-ban 56 ezer forintot adományoztak szervezetüknek.

– A pénzt rendezvényszervezésre fordítjuk – mondta. – Novemberben 21. alkalommal tartjuk meg a versmondó versenyünket, ahol a somogyi indulókon kívül erdélyiek is fellépnek.

Balázs Tibor, a kaposvári Kinizsi Pál élelmiszeripari szakgimnázium igazgatója azt mondta: a korábban bejegyezett Várady Alapítvány számára 2019-től lehet egy százalékos felajánlást tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában