Eötvös

2018.10.03. 20:00

Diákok ezreinek volt második otthona a negyvenéves kollégium

Negyvenéves a KSZC Eötvös Loránd műszaki szakgimnázium kollégiuma: a jeles évforduló kapcsán az egykori dolgozókat is meghívták a szerda délutáni ünnepségre. Zene, néptánc és irodalmi műsor: színvonalas műsorral lepték meg a közönséget.

Harsányi Miklós

Fotókiállítás, főzőverseny, nyugdíjas találkozó és vetélkedő: számos program színesíti a jubileumi hetet a kollégiumban. Melyet 1978-ban adtak át, s az elmúlt négy évtized alatt diákok ezreinek volt a második otthona.

– Munkatársaimmal indulástól kezdve azt akartuk, hogy valamennyi diák a lehető legjobban érezze magát – mondta Terényi Zoltán, aki 25 éven át irányította a kollégiumot. – Hosszabb időn át 514 középiskolás élt az intézményben, s számos programot szerveztünk számukra: színházbérletet kaptak, de szüreti mulatságot, tréfás vetélkedőt éppúgy rendeztünk, mint kvízjátékot vagy sportversenyt. Lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a fiatalok kibontakoztassák tehetségüket: kiemelkedő sikert arattak focista kollégistáink, akik megnyerték a Magyar Ifjúság Kupát. Az élmények és eredmények erősítették a csapatszellemet, összetartó volt a diákközösség.

Korabeli serlegek, kupák és érmek tárulnak a kollégiumtörténeti kiállítás látogatói elé, s számos fotó is tanúskodik az eltelt időszakról. A Somogy – 2000 című térplasztikát Terényi Zoltán készítette, melyet felújítottak, s az ünnepségen avattak fel.

Weimann Gáborné, az Eötvös Loránd műszaki szakgimnázium és szakközépiskola igazgatója azt mondta: a diákoknak úgy közvetítik az egyetemes emberi értékeket, hogy közben kreatívak, s nyitottak legyenek. Üzenet a múltból a mának: Zsom János, a kollégium vezetője szerint a rendezvény címe találó. Akárcsak korábban, most is fontos a hagyományőrzés, s lényeges, hogy meglévő értékeink mellé újakat tegyünk, s ezt adjuk át a fiataloknak.

– Gyorsan elrepült a negyven év – mondta Csiba Ágota, a KSZC főigazgatója, aki méltatta a szakemberek áldozatkész munkáját. Elhangzott: az elmúlt három évben közel 200 millió forintot fordítottak a külső felújítására, s a belső korszerűsítést is tervezik. Ajándékba emléklapot adományozott, s 300 ezer forintot, amit felszerelések vásárlására fordíthatnak. Dér Tamás alpolgármester elismeréssel nyugtázta a szakmai munkát, Szita Károly polgármester üdvözletét is tolmácsolta, s emlékplakettet adott át.

Közösségi térben a fiatalok

– Korábban négyszemélyes szobák voltak, az átalakítás után három ágy van egy helyiségben – mondta Zsom János. – Jelenleg 180 diák él a hétszintes épületben, a fiatalok megyénk távolabbi településeiről érkeztek, de jó páran más megyéből jöttek. Vannak, akik a gépészbe járnak, mások a közgazdaságiba, a kereskedelmibe vagy épp az egészségügyi középiskolába. A lehetőségeinkhez képest barátságos körülményeket igyekszünk teremteni, s továbbra is azt akarjuk, hogy a fiatalok tartalmasan töltsék el szabadidejüket. A jubileumi rendezvény sikere bizonyítja: most is szép számmal vannak tehetséges kollégisták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában