invázió

2018.10.12. 11:30

Etióp és kínai poloskák lepik el a lakásokat

Ahogyan beköszöntött a hűvösebb őszi idő, úgy jelentek meg a különféle színű poloskák a lakásokban. Az apró rovarok az emberre nem veszélyesek, azonban nagyon sok kellemetlenséget okozhatnak. A poloskáknak ugyanis jellegzetes szaguk és zümmögő hangjuk van.

Marosi Gábor

– Poloskainvázió van jelenleg az országban – hangsúlyozta Tóth István, mezőgazdasági szakmérnök. – A zöld és barna színű rovarok körülbelül nyolc, tíz évvel ezelőtt jöttek be az országba. Több praktika is terjed az interneten, hogyan lehet védekezni az állatok ellen, de sajnos hatásos módszer nincsen. Többen kértek tőlem is tanácsot, de sok mindent nem lehet tenni ellenük.

– A poloska nagyon jól bírja a meleget és a hideget is – folytatta Tóth István. A rovar a plusz ötven és a mínusz huszonhárom fokban sem pusztul el, emellett pedig rendkívül veszedelmes kártevő. Az állat ugyanis a zöldséget és a gyümölcsöt is megtámadja – tette hozzá a mezőgazdasági szakmérnök.

– Magyarországon körülbelül nyolcszáz poloskafaj él – fogalmazott Ábrahám Levente, zoológus. – Ezek viszont nem szaporodnak el tömegesen. Ami miatt most sok ember bosszankodik, azok külföldről érkeztek az országba. A zöld színű poloskák – amelyeket vándorpoloskáknak hívunk – Etiópia környékéről indultak el a globális felmelegedés miatt.

– A barna színű rovarok pedig kínai márványpoloskák – folytatta Ábrahám Levente. – Ezek például hajószállítmánnyal együtt érkeztek be Európába. Az baj ezzel a két fajjal, hogy tömegesen szaporodnak, száznál is több petét raknak le, így nagyon sok van belőlük. Ahonnét jöttek ott van természetesen ellenségük, például különféle paraziták – hangsúlyozta a zoológus.

Ábrahám Levente hozzátette: a rovarok ellen csak szúnyoghálóval és zárt ablakkal lehet védekezni, vegyszerrel nem érdemes, ezzel a módszerrel ugyanis nem ártunk az állatoknak. A poloskák a kertekben is sok kárt tehetnek. Szipókájukkal a növényekből kiszívják a nedveket, amitől elfertőződhetnek a zöldségek, gyümölcsök is. Az ízeltlábú rovar a paradicsomot, a paprikát, az almát és a szőlőt megtámadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában