fertőzés

2018.10.24. 20:00

Három hullámban támadt a szalmonella

Az utolsó szalmonellás megbetegedést október 16-án regisztrálták – hangzott el azon a szülői fórumon, amelyet szerdán rendeztek a kaposvári bölcsődések szüleinek a szalmonella megbetegedések kapcsán. A Népegészségügyi Hatóság épületében húsz-huszonöt szülő, számos bölcsődei dolgozó és az érintett szakemberek konzultáltak.

Fenyő Zsuzsa

Csillag Gábor, Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzője elmondta: a szalmonellás megbetegedések három hullámban jelentkeztek a kaposvári bölcsődékben. Először augusztus 3-án jelent meg a fertőzés a Tulipános bölcsődében. Akkor megtörténtek a szükséges vizsgálatok, de két-három hét múlva újra jelentkezett a megbetegedés, majd októberben ismét.

– Először az élelmiszerre gyanakodtunk, mint lehetséges forrásra, de az összes vizsgálat negatív lett – tette hozzá a jegyző. – Rengeteg vizsgálatot végeztek a szakemberek, de egyik esetben sem sikerült kimutatni a szalmonella jelenlétét. Ez azért nem megnyugtató, mert meg kellene találni azt az okot, ami a fertőzéseket okozza.

Fadgyas Erzsébet megyei tisztifőorvos megemlítette, hogy a szalmonella nem annyira ritka betegség, az országban évente 5-6000 megbetegedés fordul elő. Leggyakrabban élelmiszerrel terjed, de széklettel szennyezett tárgyak közvetítésével is meg lehet fertőződni. – A baktérium széklettel ürül, ezért nagyon fontos higiénés szabályok betartása – magyarázta a főorvos. – A gyermekek pedig fogékonyabbak a fertőzésre. A tünetmentessé válás után is lehet kórokozó a szervezetben, ezért emiatt a gyógyultnak tűnő gyerekek is tovább fertőzhetnek, sőt előfordul, hogy nem is okoz egyáltalán tünetet a baktérium. Ilyenkor a szülők nem is tudják, hogy a gyerek hordozza a baktériumot, ezért nagyon fontos a székletleoltás.

Tóth Szabolcs, a Somogy Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője is kiemelte, hogy a higiénés szabályokat szigorúan és következetesen be kell tartani. – A betegség három hulláma alatt 25 felülettisztasági mintát vettünk, mindegyik negatív lett – hangsúlyozta. – Másfél hónap alatt 70 ételmintát is vettünk: 58 készételből és 12 alapanyagból, amelyekben szintén nem találtuk nyomát szalmonellának.

Csillag Gábor többször is felhívta a szülők figyelmét: nagyon fontos, hogy betartsák az előírásokat és együttműködjenek a szakemberekkel, mert csak így tudják véglegesen megállítani a fertőzéseket. Arra is kitért, hogy csak akkor engedik vissza a gyerekeket a bölcsődébe, ha a szülők bemutatják a két negatív eredményt és az orvosi igazolást.

A jelenlevő szülők elmondták, hogy már hetek óta küzdenek a betegséggel, ami több esetben is súlyos tüneteket okozott. Vannak, akik nyolc hetet is otthon voltak a kisgyerekkel, ami azért is kellemetlen, mert így az apa vagy az anya hosszú időre kiesik a munkából. Az is többször előfordult, hogy egy kisgyerek több éjszakát is a kórházban töltött. A szülők közül többen is rákérdeztek arra, mi volt a kiindulópontja a szalmonellás megbetegedésnek, de erre nem kaptak megnyugtató választ.

– Az augusztus 3-án induló megbetegedési hullámról mi augusztus 8-án értesültünk, akkor történt meg a járványügyi kivizsgálás – tájékoztatott Fadgyas Erzsébet. A szakemberek folyamatosan dolgoznak, hogy feltárják az okokat.

A fórumon kiderült, hogy öt kaposvári bölcsődében voltak szalmonellás megbetegedések, de nem tudták kideríteni, hogy a Tulipános bölcsődéből, hogyan került át az a másik négybe. A szülők közül többen is elmondták: nem hibáztatják a bölcsődéket és igyekeznek mindenben együttműködni, de szeretnék, ha már pont kerülne az ügy végére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában