2018.10.07. 16:59
Könyves vasárnap fél áron nyitott a könyvtár
Hosszú sor állt a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár fogadópultjánál, mert a Könyves vasárnap országos program keretében féláron lehetett beiratkozni, és a lehetőséget sokan kihasználták.
A kaposfői Bakonyi Istvánné a lánya által korábban kivett kötetet hozta vissza, de mivel lejárt az éves tagságija, megújította. Nyugdíjas tanítónőként és egy kétéves unoka nagymamájaként főként a gyermekekkel kapcsolatos könyvek érdeklik. Egy idős férfi, Andor is élt az akcióval, ő főként a természettudományos lapokat olvassa, a biológiáról, fizikáról szóló könyveket lapozgatja. Kiss Balázs kölcsönző könyvtáros elmondta: kétszáz ember vette igénybe a kedvezményes vasárnapi szolgáltatást, ami a médiatárra és a diákokra is vonatkozott. Ilyenkor mindig sok új beiratkozóval találkoznak. A családi napon a Menyegző Értékőrző Egyesület népi hangszerbemutatót tartott a gyerekeknek. Az idősebbek Baka József Gábor dísznövénykertész tanácsait hallgathatták a lakásban, erkélyen, kiskertben tartott növények neveléséről.