Útra kellenek a pályázati forintok

2018.10.05. 20:00

Sok még a kátyú, de már jó úton járnak az útfelújítási tervek

Az utak állapota folyamatosan fejtörést okoz a települési polgármestereknek. Hiszen mint mondták: nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni ilyen célra.

Koszorus Rita

A falusi polgármesterek többsége azt mondta, úgy érzik szélmalomharcot folytatnak a gödrökkel, repedezett úttesttel. Hiszen folyamatosan kellene a forrás az önkormányzati utak javítására. – Az állami feladatalapú finanszírozás keretében folyósított összegből csak kisebb felújításokat tudunk elvégezni – mondta Csicsai László Viktor Kereki polgármester. – Hideg aszfalttal végzünk kátyúzásokat, de csak karbantartásra van erőnk.

A településvezető hozzátette: az idén pályázati forrásból 950 méter burkolatot újítottak fel, még további egy kilométer várat magára. Azonban egy átlagos szélességű út esetében kétezer négyzetméterrel számolhatunk, aminek az ára nyolcmillió forint. Ezt a legtöbb kistelepülés nem képes kigazdálkodni.

Mernyén, ha nem kapnak ilyen célra pénzt, nem tudnak újítani. – Ha pályázni kell, még azt nem tudjuk megoldani – kezdte Kisfalusi András polgármester. – Ugyanis az önerőre nincs pénzünk. Egyébként is voltak ugyan közutas pályázatok, de csak gépekre lehetett benyújtani igényt, útra nem.

Ságváron 22 kilométernyi önkormányzati kezelésű utat kellene új burkolattal ellátni. – Ennek 80 százaléka már aszfaltos, de rossz állapotú – mondta Kecskés Gábor polgármester. – A többi utunk pedig csak köves, azokat aszfaltozni kellene.

Somogysárdon is lenne helye friss aszfaltnak, tudtuk meg Fentős Zoltán polgármestertől. – A belterületi közútjaink mondhatni jobb állapotban vannak, mint az átmenő útjaink – fogalmazott a településvezető. – Minden évben igyekszünk felújítani, de van két utca, ahonnan hiányzik az aszfaltos burkolat. A polgármester elmondta: pályázati forrásból tudnak utakat, járdákat javítani, s általában van is mód ilyen célra pályázni.

Létrejött a falusi útalap

A Magyar Falvak Program keretében a kormány döntött a falusi útalap létrehozásáról. Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a minap. 1,1 milliárd forintot különítettek el az alsóbbrendű – négyszámjegyű – utak felújítására, ezt az összeget azonban egyelőre a tervezésre fordítják.

Witzmann Mihály, a Somogy négyes választókerület országgyűlési képviselője elmondta: 50 milliárd forint jutna az útalapba és további állami bevételekből még 35-40 milliárd. – Tehát a cél, hogy jövő évben 80-90 milliárd forintot fordítson az állam az alsóbbrendű utakra – mondta a honatya. – Ennek olyan térségek, mint Somogy megye és mint a Somogy négyes választókörzet lehetnek az igazi nyertesei. A programcsomagnak stratégiai jelentősége van, mert ezáltal az, hogy valaki vidéken él nem hátrány lesz, hanem lehetőség.

Maga a Magyar Falvak Program 2019-ben indul, ám várhatóan először csak az útfelújítást és a családtámogatást érintő pillérei indulnak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában