kollégiumi különórák

2018.10.16. 09:00

Sikertörténet: sokaknak segített már a tehetséggondozó program

Amióta áll a Klebelsberg Középiskolai Kollégium, az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) is jelen van az intézmény életében.

Turbéki Bernadett

A 2003-as indulás óta szakmailag sokat fejlődött a hátrányos helyzetű, ám tehetséges fiatalokat segítő oktatási rendszer, amelynek feltétele a kollégiumban lakás, cserébe pedig gimnáziumi tanulmányokra tehetnek szert a diákok. Somogyban a Táncsics Mihály Gimnáziummal együtt valósítják meg a programot.

– A Táncsicsba járunk iskolába, ami önmagában is egy kiugrási lehetőséget jelent, hogy akár egyetemre mehessünk – mondta Orsós Orsolya. – Mivel gyakran vannak közös programjaink, a kollégiumi nevelőnkkel is szorosabb a kapcsolatunk, mint egy átlagos kollégistának. Amolyan pótszülő, aki mindenre odafigyel velünk kapcsolatban. Legyen az a lelki állapotunk, vagy a tanulmányi eredményünk –tette hozzá a diáklány.

Leginkább a fejlődésre figyelnek. Erősítik a már meglévő jó adottságokat, vagy éppen új készségeket fedeznek fel diákjaikban.

– Nagy felelőssége van az általános iskolai pedagógusoknak, hova irányítják a gyerekeket, ha eljön a továbbtanulás ideje. Egy nem színjeles tanulmányi eredménnyel bíró, hátrányos helyzetű fiatal is részese lehet a programnak, ha tehetséges és motivált. Az első, vagyis előkészítő évfolyam a felzárkóztatásról szól – emelte ki Gálovics Edit, igazgatóhelyettes.

A tanulmányok mellett, szép eredményekkel speciális versenyekre is járnak a diákok, valamint olyan tanóráik vannak, amelyek kifejezetten róluk szólnak: önismeret és drámajáték is szerepel a tantervben, valamint önállóságra nevelik a gyerekeket.

– Fontos, hogy a diákok sikerként élhessék meg a középiskolai tanulmányokat. Tavaly a végzőseink csaknem száz százalékát felvették felsőoktatási intézménybe-tette hozzá a kollégium igazgatóhelyettese. Hozzátette: A programba korábban kell jelentkezni a speciális felvételi miatt, ezért már most érdemes utánanézni a részleteknek.

Program a programban

A Magyarországon egyedülálló tehetséggondozó program huszonhárom intézménypárban zajlik hazánkban. Köztük gyakori a tapasztalatcsere. Nem régiben egy antológiát adtak ki Jó gyakorlatok az Arany János Tehetséggondozó Programban címmel, amelybe a kaposvári tapasztalatok egy kis szelete is bekerült. Gálovics Edit és Hujber Tamásné két fejezetet is írtak a tanulói mentorprogram és a tanulói portfólió témakörében. A Kollégiumban egyébként ezek a portfóliók megtekinthetők. a gyerekek ezzel is az életre készülnek, mert a cél, hogy megálljanak majd a saját lábukon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában