horgászkonferencia

2018.10.20. 10:55

Természetes vizekben nem lehet halat termelni

A horgászturizmus és a halfogyasztás terén is van még hova fejlődni, ugyanakkor az is bebizonyosodott az elmúlt években, hogy a kereskedelmi célú halászat megszüntetésével a hazai vizeken, így a Balatonon is javultak a fogási eredmények. Erről is szó esett az 5. Balatoni Horgász Konferencián.

Kolumbán Tünde

Négy év telt azóta, hogy a hazai természetes vizeken, így a Balatonon is megszűnt a kereskedelmi célú halászat, ami eleinte erős ellenállást váltott ki, azóta azonban kiderült, hogy nem dőlt össze a világ, sőt pozitív eredmények érkeznek a természetes vízi horgászat világából – mondta Bitay Márton Örs, az agrártárca földügyekért felelős államtitkára a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. által,

már ötödjére megrendezett Balatoni Horgász Konferencián Siófokon.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek munkájának eredményeként mostanra a közvélemény is kezdi megszokni, hogy a 21. században már nem lehet a természetes vizekben halat termelni.

Bitay Márton Örs azt reméli, hogy ha Balatoni Halászati Zrt.-t beolvasztják a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-be, akkor a társaság a jövőben tud annyi halat termelni a tógazdaságokban, ami lehetőséget teremt egy kereskedelmi lánc kialakítására. Ezzel az éttermek egy helyről, megfelelő minőségben vásárolhatnak majd a Balaton vízgyűjtőjéről származó halat, amit ráadásul bátran lehet balatoni halnak nevezni az étlapon.

Bitay Márton Örs szerint ezzel a külföldi import kérdése is megoldódna, ami nem csak gazdasági előnnyel jár, de a hazai halfogyasztást is élénkítheti.

A horgászturisztikai fejlesztések terén a cél, hogy a horgászok a világ minden táján halljanak a Balatonról. – Míg turisztikailag a tó kezd eljutni arra a szintre, amit mérete és pozíciója alapján megérdemel, addig a horgászat szempontjából még nagy a lemaradás. Sok fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unión belül a horgászati kínálat szempontjából is ez első helyekre kerüljön a Balaton – hangsúlyozta az Agrárminisztérium államtitkára.

A konferencián Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részletesen bemutatta az elmúlt évek eredményeit, melynek középpontjában a hosszú távú horgászati célú stratégia kidolgozása állt, és amelyek között elsődleges a horgászigények magas szintű kiszolgálása.

Szári Zsolt a fontosabb eredmények közé sorolta az online jegyforgalmazás bevezetését, a halutánpótlás mennyiségi és minőségi növelését, a horgászturizmusnak kedvező horgászrendi változások bevezetését vagy épp a nyílt vízi horgászat fejlesztésére irányuló törekvéseket.

A vezérigazgató szerint az éttermekkel folytatott vita a balatoni hal kérdésében nyugvópontra került, ami annak is köszönhető, hogy az országban elsőként csatlakoztak a Minőségi Magyar Hal áruvédjegyhez. Emellett kezdeményezték a balatoni fogas beemelését a Hungarikumok közé és elindították a balatoni hal, mint oltalom alatt álló földrajzi jelzés bevezetését. Szári Zsolt a gasztronómia kérdéskörében ez utóbbit nevezte a legfontosabbnak, hiszen ennek köszönhetően csak a tó vízgyűjtőjén termelt hal nevezhető balatoni halnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában