szakmai fórum

2018.11.08. 07:00

Egészséges és környezetkímélő a vályogból készült ház

A vályogkészítés és -építkezés lehetőségeit mutatták be azon a szakmai fórumon, amit Bányán rendeztek. A résztvevők megismerkedtek a vályog felhasználhatóságának lehetőségeivel és a hazai vályogépítkezés jelenlegi helyzetével.

Fenyő Zsuzsa

Az esemény Somogy Megyei Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Sárkollektíva együttműködésének köszönhetően valósult meg. – Arra gondoltunk, hogy mivel a vidéki építészetben a vályog használata nem annyira elterjedt, legyen egy gyakorlati bemutató, ahol meg lehet ismerni a vályog jellemzőit – mondta el érdeklődésünkre Bánkuti Melitta építészmérnök, az esemény egyik szervezője. – Azért Somogyban rendeztük meg, mert Bárdudvarnokon és Visnyeszéplakon van jó pár ház és van hagyománya ennek az építkezési technikának. A rendezvényen vályogbútort készítettek, az egyik házba építettek egy padot a résztvevők.

– Lesz folytatás, de most a technológia megtanulása volt a lényeg – hangsúlyozta az építész. – A találkozó célja pedig az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a vályog egy jó alapanyag, lehet vele dolgozni.

Bánkúti Melitta hozzátette: Somogyban sok helyen található vályognak alkalmas föld, ezért itt ezzel célszerű dolgozni. Ha nem is lakóépületet, de nyári konyhát, gazdasági épületet érdemes vályog felhasználásával építeni.

– Vályogházban jobb lakni, mint egy nem természetes építőanyagból épített házban – magyarázta Sziklai Ákos bárdudvarnoki építész. – Az embernek ez egy jó élettér, a természetes építőanyagok közelében jobban érzi magát. A vályog természetes anyag, és az emberre jó hatással van. Például magasabb páratartalmat biztosít, mint a mesterséges építőanyagok, és jó a páraszabályozó képessége.

Sziklai Ákos szerint a vályog a káros sugárzásokat is elnyeli ellentétben a mesterséges anyagokkal, amelyek inkább károsak az élő környezetre, mint hasznosak.

– Magyarországon félmillió vályogház van – mondta Bihari Ádám építész. – Ezek régebben épültek, nagy része vidéken van, és nem mindegyikben laknak, mert az emberek elhagyják a vidéket, pedig ezek a házak nem csupán egészségesebbek, hanem környezetkímélők is. Szerencsére van egy felvilágosult réteg, akik már természetes anyagokból szeretnének házat építtetni, ezért fellendülés tapasztalható ezen a területen. Magyarországon egyre több vályogházat építenek, a mi tervezőirodánk például csak ezzel foglalkozik.

Bihari Ádám arról is beszámolt, hogy írtak egy építési irányelvet a vályogházak építésének szabványosítására, amellyel egyszerűbbé válhat a vályogos építkezés.

Bárdudvarnokon szociális bérlakások épültek vályogból

Négy szociális bérlakást építettek vályogból Bárdudvarnokon 2015-ben, az országos „vályogvető” közfoglalkoztatási mintaprogram keretében. A programban a kiválasztott településeken olcsó és természetközeli építőanyag felhasználásával önálló összkomfortos szociális családi házakat építettek a rászoruló lakosság számára közmunkásokkal.

Az építkezés alatt a munkások még a vályogtéglát is saját kezűleg készítették egy présgéppel, amit az önkormányzat vásárolt. – A munkások jól érezték magukat az építkezésen, szívesen dolgoztak a vályoggal – mondta Sziklai Ákos építész. – Büszkék lehetünk a bárdudvarnoki házakra, a praktikus alaprajzi és telepítési megoldásra és az esztétikus hagyományőrző megjelenésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában