2018.11.08. 18:51
Elkészült a pálya, sportosztály indulhat a Krúdyban
Kültéri, rekortán kézilabdapályát kapott a Krúdy Gyula Szakközépiskola és Szakgimnázium. A Magyar Kézilabda Szövetség fejlesztési programjának részeként 20 millió forintot költöttek a középiskola elavult szabadtéri pályájának újracsomagolására, melynek avatóján korabeli tornabemutatót tartottak a középiskolások.
Nem volt kérdés, hogy a Siófoki Szakképzési Centrum iskolái közül a Krúdynak van a legnagyobb szüksége a fejlesztésre – hangzott el a szerdai avató ünnepségen, ahol Witzmann Mihály, a térség
országgyűlési képviselője a sportbefektetések kapcsán kiemelte, hogy a teljes egészében hazai forrásból felújított sportpálya jól illeszkedik az elmúlt időszak környékbeli fejlesztéseinek sorába.
A képviselő ezek között említette az andocsi és a nagyberényi tornacsarnokokat, a kiliti sportparkot vagy épp az elmúlt évek legnagyobb siófoki beruházását, a 2 milliárd forintos állami támogatással megépült Kiss Szilárd Sportcsarnokot.

Witzmann Mihály megjegyezte: drukkol, hogy hosszas várakozás után a városi uszoda terve is minél hamarabb megvalósuljon.
Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója szerint a diákok sportolási lehetőségei mellett a város vagyona is gyarapodott az új kézilabdapályával. A főigazgató arról is beszélt, hogy a jövőben szeretnék, ha a város iskoláiban nagyobb szerepet kapna a kézilabda, és a Krúdy ebben élen járhatna.
– Közel van a Siófoki Kézilabda Club és annak létesítményei. Ha sikerül szoros szakmai kapcsolatot kialakítani a klubbal, akkor 2020 szeptemberétől akár sportosztály is indulhat az iskolában – mondta Szamosi Lóránt.