javult a szolgáltatás

2018.11.12. 14:00

Időben jön a kukás, csak a csekk késik

Egy éve azt írtunk: késnek a nemzeti kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordinációs és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) által kiküldött csekkek. A problémák azóta sem oldódtak meg teljesen.

Koszorus Rita

A hulladékszállítás színvonalára nincs panasz: kukák nem maradnak tele az utak szélén Somogy egyetlen településén sem, tudtuk meg a polgármesterektől. – A szállítással nincs gond – mondta el érdeklődésünkre Deák Tamás, Vörs polgármestere is. – Még a szelektív- és a zöldhulladék elszállítása sem okoz gondot, azonban a számlázással vannak elmaradások.

Volt, hogy sokáig egyetlen csekket sem kaptak a lakosok, majd egymás után kettő is jött.

Hasonlóról számolt be Kovács Zoltán, berzencei polgármester is. – A szolgáltatással nincs gond nálunk sem – mondta a polgármester. – Sőt sokkal jobb a színvonala, mint korábban. Ennek örülök, annak viszont kevésbé, hogy a számlázásban vannak anomáliák.

A számlázás még nem érte utol magát, fogalmazott a berzencei településvezető. Lassan itt a negyedik negyedév vége, de csak a második negyedévről szóló csekket kapták meg az ügyfelek. Hasonló a helyzet Kerekiben is, mondta Csicsai László Viktor, a falu polgármestere. – A tavalyi induláskor még komoly lakossági panaszokkal találkoztunk – fogalmazott a településvezető. – Most már nincs gond a hulladék elszállításával, de az elmúlt hónapokban rövid időn belül három csekk is érkezett a lakosokhoz.

A kereki polgármester elmondta: tavaly 700 ezer, idén pedig 200 ezer forintot kellett befizetni a szolgáltatóhoz tagdíj, illetve tagi hozzájárulás jogcímén, hogy a működés feltételei megoldottak legyenek.

Schmidt Jenő, Tab polgármestere elmondta: összesen egymilliárd forintot kellett betenni a Dél-Balatoni Régió Nonprofit Kft.-be. – A helyzet nem nagyon változott egy év alatt – mondta Schmidt Jenő. – Júniusig kiszámlázták a szolgáltatást, de tovább nem. Az NHKV Zrt. kapott 26,4 milliárd forintot, ezzel reményeink szerint a szolgáltatási díjat ki tudja fizetni a cég, így mi is ki tudjuk egyenlíteni a hiteleinket.

A szolgáltatás ugyanis nem állt és nem állhat meg. Schmidt Jenő abban bízik, hogy év végére a számlázási anomáliák is teljes mértékben megszűnnek majd.

A késlekedésért késedelmi kamatot nem kell fizetni

A számlázást végző NHKV Zrt. a közszolgáltatók adatait használja, közölte a cég. – Az egyes adatszolgáltatási hibák a különböző közszolgáltatók esetén különböző mértékben álltak elő, attól függően, milyen alvállalkozói konstrukcióban és milyen szoftveres környezetben dolgoztak – reagált megkeresésünkre az NHKV Zrt. – Ahol a számlázási adatokban jelentős hiba volt, ott később készülhettek el a számlák és azon területek esetén előfordult, hogy a lakosság nem kapta meg kellő időben a számlákat. Amint az adatszolgáltatási hiányosságokat feloldották, az NHKV postázta a lakosság részére a számlákat. A késedelem okán az ügyfeleket többletköltség nem terheli, sőt a lakók részletfizetési kérelmeit is elfogadják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában