ünnep

2018.11.18. 17:19

Kertészeti oktatóépületet adtak át Mezőcsokonyán

Kertészeti oktatóépületként és bemutatótérként működhet a jövőben az a megújult mezőcsokonyai épület, melyet ünnepélyes keretek között avatott fel szombaton Sudár Zoltán polgármester, Móring József Attila országgyűlési képviselő és Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke.

Gy. Zs.

Az épület belül már korábban megújult, a külső munkálatokra, energetikai felújításra, illetve az udvar rendbetételére pedig a Vidékfejlesztési Program keretein belül nyert támogatást az önkormányzat. A polgármester elmondta: sok szerepet betöltött már az épület, mely ezúttal a közmunkaprogramban kapott új funkciót. A megtermelt zöldségek savanyítását is itt végzik majd, de kertészeti oktatótevékenységnek, szakmai programoknak is helyet ad a jövőben.

Móring József Attila kiemelte: egy olyan értéket hoztak létre, ami az egész falut fogja szolgálni. A Mezőcsokonyai Nefelejcs Nyugdíjas Klub dalcsokorral érkezett az átadóra, Pap Istvánné egy verssel készült, a várdai nyugdíjas klub táncos műsort adott.

Ezt követően a szépkorúaknak kedveskedtek a településen, Biró Norbert és Stikel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének elnöke is köszöntötte az időseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában