Nagyatád

2018.11.25. 14:18

Nyílt napon ismerkedtek a fiatalok a középiskolával

Tíz és tizennégy évesekkel telt meg a nagyatádi Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre gimnázium és kollégium aulája.

Sonline

Cseh Tamás igazgatóhelyettes mutatta be a nagy múltú intézményt az érdeklődőknek a nyílt napon. Megtudhattuk, hogy huszonöt osztály tanul az iskolában. A hatosztályos képzés keretében emelt óraszámban lesz lehetőségük idegen nyelvet tanulni. A középiskolába jelentkezők is többféle irányt: gépészetet, informatikát, közgazdaságtant, egészségügyi és pedagógiai specializációt is választhatnak. Újdonság az ügyviteli képzés.

A fiatalok megtudhatták azt is, hogy külső szakmai, duális képzés folyik a nagyatádi kórházban és a Büttner Kft. műhelyeiben. A sikeres érettségi vizsga mellé a diákok még egy szakmai képesítést is szerezhetnek. A bemutatkozó nap sikeréhez tartozik, hogy az ismerkedést követően a szülők a gyerekekkel együtt az ágazatokat bemutató standoknál beszélgethettek a tanárokkal és az ott tanuló diákokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában