marcali kórház

2018.11.09. 19:52

Önállóságot, sportorvost, leszállóhelyet szeretnének

Önállóvá válhat a marcali kórház – a nemrég felröppent hír kapcsán tartott sajtótájékoztatót pénteken délután Marcaliban Steinmetz Ádám, a Jobbik parlamenti képviselője.

Kiss Kálmán

A politikus elmondta, hogy az önállóság hírét először Móring József Attila országgyűlési képviselőtől hallotta, s ezt követően több kérdést is feltett Rétvári Bencének, azonban az államtitkár ezt ma még nem erősítette meg. Az ügyben Moizs Mariann főigazgatót is megkeresték, aki írásban ígért választ.

Steinmetz Ádám arról is beszélt, hogy a városban mintegy ötszáz sportoló él, akiknek a sportorvosi vizsgálatát nem lehet helyben elvégezni. Elmondta: örülne annak, ha a jövőben erre is lehetőség lenne.

A Marcaliban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy aláírásgyűjtésbe fogtak az Európai ügyészéghez való csatlakozás ügyében, valamint a kórház jövőjével kapcsolatban is kíváncsiak a helybeliek véleményére. November végéig összegyűjtik a kérdéseket, amelyeket Moizs Mariann főigazgatónak írásban fognak eljuttatni.

Elmondta: a kérdések gyűjtése már elkezdődött. Többek között arra kíváncsiak a marcaliak, rendben van-e a marcali kórház gazdálkodása, az esetleges önállóság nem jelent-e majd színvonalcsökkenést, s lehetőség lesz-e mentőhelikopter leszállópálya építésére?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában