THM

2018.11.08. 17:15

PénzSztár: középiskolások adtak számot pénzügyi tudásukról

A Kaposvári Egyetem második alkalommal ad helyet a PénzSztár megyei döntőjének. Fontos, hogy már fiatal korban tudatos döntéseket hozzanak a gyerekek ezért az adózás, a vállalkozás, banki ügyintézés témája megtalálható a versenyen.

Koszorus Rita

Mi az a THM, mire kell figyelni bankkártya igényléskor, hogyan hozhatunk tudatos pénzügyi döntéseket – ezekre a kérdésekre is választ adtak a PénzSztár hazai és határon túli magyar középiskolák pénzügyi és gazdasági versenyén. A kaposvári fordulón öt középiskolás csapat mérte össze tudását.

A fiatalok két internetes elődöntő után kerülhettek be a helyi megméretésbe, mely során változatos a pénzügyi és gazdasági tudást, valamint az általános műveltséget, logikus gondolkodást, gyakorlati készségeket is próbára tevő feladatokat oldottak meg.

A Kaposvári Egyetem Új Kollégiumának kultúrtermében tartott fordulón érdeklődve vágtak neki a feladatoknak a fiatalok. Akik elmondták: fontosnak tartják, hogy megismerjék a pénzügyek világát, hiszen a televízióban nap mint nap találkoznak olyan fogalmakkal mint a THM, hiteligénylés vagy éppen hitelképesség.

– A Kaposvári Egyetem második alkalommal ad helyet a PénzSztár megyei döntőjének – mondta Parádi Dolgos Anett, a Kaposvári Egyetem docense. – Fontos, hogy már fiatal korban tudatos döntéseket hozzanak a gyerekek ezért az adózás, a vállalkozás, banki ügyintézés témája megtalálható a versenyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában