17 év munkája

2018.12.04. 11:30

Egyedüli somogyi zsaruként kapott elismerést

Tizenhét év edzés után az örökös Mr. Zsaru cím mellett újabb elismeréssel gazdagodott Kovács Richárd. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság főtörzsőrmestere a közelmúltban Budapesten vette át a megyében egyedüliként a megtisztelő címet.

Góz Lilla

– 1998. május 26–án besétáltam a nagybajomi edzőterembe a 48 kilómmal és 30–as karommal. Nem csak egy terembe léptem be, hanem egy különleges világba – mesélte a kezdeteket Kovács Richárd. A főtörzsőrmester akkor még ötszáz forintért vett havi bérletet. A hosszas felkészülést követően 2006–ban, 2007–ben, majd 2008–ban lett Mr. Zsaru. A hazai versenyeket külföldi megmérettetések követték. New Yorkba 2011-ben amerikai riválisa mögött egy második hellyel, Washingtonba pedig két aranyéremmel lett gazdagabb. Testépítésben és fekve nyomásban is első lett a rendőr és tűzoltó világjátékokon tizenkétezer induló között. Fekve 145 kilót nyomott megelőzve Japán ellenfelét.

– Úgy gondolom a sok edzés mellett elengedhetetlen a kemény diéta. Nagyon sok lemondással jár, hogy hat-nyolc hónapon át kimérve és szigorú étrendet kell teljesítened – tette hozzá Kovács Richárd. Szerinte nagyon jól kellett időzíteni, hogy arra a versenynapra a legjobb formáját hozzá.

– Kitartás nélkül nem megy. Nem biztos nekem volt a legjobb formám, a legjobb genetikám, sokan viszont a diétán véreznek el. Ha ma megeszek egy túrórúdit, utána benyomok egy sütit, átesünk a ló túloldalára. Komoly agyjáték, a legnehezebb az ünnepnapokon volt tartani a diétát – mesélte az egykori Mr. Zsaru versenyző.

Három éve már edzőként és rendőrként dolgozik, nem versenyez.

– Nekem nagy kihívás, hogy ha egy túlsúlyos hölgy elszántan felkeres és kéri, hogy segítsek neki nyárra egy formát elérni, vagy bejön egy jó alakú lány és izmosodni szeretne – tette hozzá a főtörzsőrmester. A Fitbalance versenyen a Magyar Testépítő és Fitness Szövetségtől két készenlétis kollégájával együtt ismerték el csaknem két évtizedes eredményét.

– Nagyon örültem az elismerésnek, hogy egyedüli somogyiként értékelték és díjazták 17 éves munkámat – jegyezte meg Kovács Richárd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában