Isten szeretetében és fényében oldódhatnak fel a sötétségeink

– Miért vágyakozik arra egy ismert belgyógyász főorvos, hogy akolitus legyen?

– Az akolitus görög eredetű szó, jelentése: követni, szolgálni. Az akolitus ugyanis követi a felszentelt papot vagy diakónust és az oltár körül végez szolgálatot. Segít az „élet kenyerének” kiosztásában és mindabban, amire a plébánosa engedélyt ad. Van néhány hasonlóság az orvosi működés és az akolitusi szolgálat között. Ezek közül legfontosabb a hivatás. Az e nélküli orvosi tevékenység csak előre megtervezett munkaidejű betegútszervezés, mely előbb-utóbb kiégéshez, pályaelhagyáshoz vezet. Az orvos munkája nem ér véget a munkaidő végén, munkaidőn kívül is utánaolvas a betegségeknek, képezi magát és gyakran vívódik azon, milyen kezelés jöhet még szóba. A hívő közösség szolgálatát akolitusként ellátni szintén csak hivatással lehet. Az akolitus is ugyanolyan világi hívő, mint a közösség többi tagja, nem jobb és nem érdemesebb másoknál. Ahogy az avatáson püspök atya Jézust idézve bátorított minket: „Nem ti választottatok engem, hanem Én választottalak titeket!”

– „Kései” megtérő, vagy családjában csírázott már a hit?

– Vallásos családból származom, gyermekkorom óta tagja vagyok a katolikus közösségnek. A kései megtérő kifejezés számomra nehezen értelmezhető: egyrészt, amíg lehet, sohasem késő a megtérés, másrészt én ezt folyamatnak látom. Nem tagadva, hogy vannak „pálfordulások” és látványos emberi változások, a valódi megtéréshez idő kell, és naponta újra meg kell térnünk. Ez annyit jelent, hogy szakítok rossz szokásaimmal, ha úgy tetszik a bűneimmel, és Jézus tanítását próbálom követni, ha alkalmas, ha nem. Ez a gyakorlatban persze nem ilyen egyszerű; vannak hibáink, visszatérő bűneink és az ellenoldal is mesterkedik: eltávolítani Jézustól és az Ő országától.

– Ez a fajta szolgálat megértő háttérországot kíván…

– Támogatás nélkül valóban nem megy. Feleségemre mindenkor támaszkodhattam, és mivel ő is hívő és orvos, így könnyebben megérti és elfogadja hivatásaimat. Azt is tudom, hogy a háttérben sokat imádkozik értem is.

– Munkahelyén, a kaposvári megyei kórházban is próbál evangelizálni? Papp Lajos professzor minden műtétje előtt fohászkodott Istenhez…

– Közvetlen munkatársaim tudják rólam, hogy hívő vagyok. Az evangelizáció nemcsak az akolitusoknak, hanem minden hívőnek feladata, mivel ezt Jézus bízta ránk: „Tegyetek tanítványommá minden népet!” Azonban nagyon fontos ennek a mikéntje. Ahogy nem lehet kisiskolás gyermekeknek a hit titkairól egyetemi szinten beszélni, úgy nem lehet a keresőkre sem korlátok nélkül rázúdítani az örömhírt, mert megriadnak tőle és ellentétes hatást érünk el, mint amit szeretnénk. A mai, mindent kétségbe vonó, liberális világ valójában nem fogad el dogmákat, még kevésbé emberi kinyilatkoztatásokat. Ezért nagyon nehéz csak szavak szintjén evangelizálni. Helyette inkább megpróbálok úgy élni és viselkedni, hogy kérdezzenek: Te miért vagy mindig ilyen derűs? Te miért vagy ilyen türelmes mindenkihez és jóindulatú? Meghallgatásra kész és egységre törekvő? Te hogy tudod elviselni a megaláztatást, mellőzést, betegséget, látszólagos sikertelenséget? Ebben a pillanatban nyílik meg a másik arra, hogy befogadja mindazt, amit el akarunk mondani és tanúságtételünkkel alá akarunk támasztani.

– Érték-e már negatív támadások a hite, a szókimondása miatt?

– Néha előfordult. A többségük gúnyos megjegyzés, ami kellő önkritikával, megfelelő derűvel és gyors észjárással tompítható belül és kívül egyaránt.

– Varga Laci atya azt tanította: életünk szentmiséje akkor kezdődik, amikor mise után becsukjuk magunk mögött a templomajtót. Sikerül mindig Istennek tetsző módon megélni az előttünk álló hetet?

– Nem. Gyakorta elbukom visszatérő bűneim, gyarlóságaim miatt. Ezért szükséges ilyenkor az újratervezés. Ebben nagy segítség a szentgyónás, ami nem pszichologizálás, vagy az elrontott dolgok felemlegetése, hanem a bűnbánat felindítása után sötétségeimet Isten fényébe emelem, hogy ott feloldódjanak.

– A „lelki szárazság” ellen mivel védekezik?

– Megfakítja a kapcsolatot a Jóistennel a „lelki szárazság” Egy barátság is akkor szürkül meg, ha nem veszem a fáradságot arra, hogy napi kapcsolatban maradjak a másikkal. Ugyanez érvényes az isten-kapcsolatra is. Ennek alapja az ima; ha elmarad, ellaposodik, rohanóssá, megszokottá, gépiessé válik, akkor lelki szárazságot élünk meg. Nem megy semmi, nem érezzük jól magunkat, romlanak a szociális kapcsolataink is. Ezért nagyon fontos az ima, az eucharisztia rendszeres ünneplése, a csendes szentségimádás.

Négygyerekes papnak gondolták

Rajnics főorvos mesélte: egyszer felkereste egy fiatalember, akivel még nem találkozott. A betegek között várakozott, míg sorra került. Bemutatkozás után sokáig, szembetűnően méregette. Csak nem koszos a ruhám, vagy rendezetlen a kinézetem? – vizsgálta meg ő is gyorsan magát. Kisvártatva félszegen megszólalt: A betegektől hallottam, hogy ön orvos és pap is egy személyben! Hát – mondta –, a két foglalkozás nem áll ám olyan messzire egymástól! Na de önnek jegygyűrűje is van! Ezek szerint nős is? Igen. És van négy gyermekem – tolta alá most már a széket, majd miután kicsit magához tért, részletesen elmesélte neki, kik is azok az akolitusok.