videó

2018.12.21. 17:30

Jégkikötővel rajtol a téli szünet Siófokon

Jeges élményekben mostantól akkor sem lesz hiány Siófokon, ha a Balaton ezen a télen nem fagy be. Pénteken megnyílt a Jégkikötő a hajóállomásnál, ahol 250 négyzetméteres jégpálya és 50 méter jégfolyosó várja a vendégeket.

Kolumbán Tünde

Jégre vitték a krúdysokat Siófokon, a középiskolások sorversenyeivel nyitott meg a Jégkikötő, ami mostantól egészen február 17-ig várja a korcsolyázókat, vagy az óvatosabb duhaj fakutyázókat. Azért, hogy az élmény teljes legyen, 2019 első napjaitól beindul a nagyüzem a pályán és körülötte, ahol januárban és februárban minden szombaton lesz valamilyen rendezvény. A január 5-i szilveszteri after partit követően tartanak majd jégdiszkót, január 26-án és 27-én a Farsangi Toros Partyn ide várják a mohácsi busókat, de a beöltözős jégkarnevál sem maradhat majd el.

Mindezen túl egy extra program is szervezés alatt áll, mondta Pintér Tamás, a pályát üzemeltető Balaton-parti Kft. vezetője. A magyar jégkorong válogatott „A” csoportot megjárt tagjait szeretnék meghívni Siófokra, hogy a helyi hokisokkal egy barátságos mérkőzésen csapjanak össze.

 

A pályát a nyitás napján ingyenesen lehetett használni, és ugyanez várható december 24-én is, tehát az apukáknak már meg is van a program arra az időre, amíg otthon elkészül a karácsonyfa.

Az ezer forintos felnőtt, valamint a hétszáz forintos gyerek- és nyugdíjas belépő ára a siófoki lakosoknak megfeleződik, míg a helyi ovis és iskolás csoportoknak a szezon hétköznapjain ingyenes használatot biztosít az üzemeltető.

A pálya mellett vendéglátósok is helyet kaptak, a forró tea, a forralt bor és a zsíros kenyér így biztosított lesz a korizóknak, akik esténként a kikötő fénydíszbe öltöztetett fái között élvezhetik a jégen siklást.

 

A pálya pénteki megnyitóján Lengyel Róbert polgármester azokat a teleket idézte fel, amikor még rendszeresen befagyott a tó. Az ötletadó Szajcz Adrián frakcióvezető hiánypótló attrakcióként értékelte a jégpályát, Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő pedig arról beszélt, hogy a városban a Jégkikötővel a téli turizmus feltételeit is megteremtették, így a városban élők és az oda érkező turisták újabb lehetőséget kaptak élvezni a Balaton-part szépségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában