fotók

2018.12.03. 11:30

Rettegett a kígyóktól, ma különleges állatok közt él

Több száz állatot tart otthonában Pintér Attila. A mernyei férfi a kistestű élőlényektől a lovakig sokféle állattal foglalkozik. Pedig például a kígyóktól sokáig kifejezetten rettegett.

Marosi Gábor

Már megszámolni sem tudja, annyi állatot tart otthonában Pintér Attila. A mernyei férfi kétéves korában édesapjától kapott egy pulykakakast, s azóta megszállottan gyűjti a különféle állatokat.

– Még az új BMX-nek sem örültem annyira, mint egy tengerimalacnak – fogalmazott Pintér Attila állatgyűjtő –, mert amikor a szüleimtől kaptam ajándékba egy biciklit, akkor is valami állatra számítottam. Amikor megtudtam, hogy csak egy kerékpár, nem igazán voltam boldog. Már fiatalon is nagyon sok állatom volt, a pulykakakas után például tacskót és bárány kaptam.

– Keményem megdolgoztam azért is, hogy vehessek egy ezüstfácánt – folytatta Pintér Attila. – Képes voltam gyerekkoromban három meggyfáról leszedni a termést és eladni, azért, hogy megvehessem ezt a madarat. Emlékszem rá, hogy nagynénémnél vendégségben volt egy német család, akinek tetszett, hogy mennyire megküzdök egy állatért, ezért adtak 500 forintot, hogy vegyek a fácánnak egy párt.

Attila családjában mások is foglalkoztak állatokkal, például galambbal, nyúllal, birkával és lóval, ezért ezekből mai napig tart otthon. De különlegesen állatokból is több száz van neki.

– Papagájból 85-féle van – hangsúlyozta Pintér Attila. – A színes madarak mellett különféle kígyók, gyíkok és teknősök is találhatók az otthonomban. Érdekesség, hogy a kígyótól sokáig rettegtem, de egy korábbi munkahelyemen muszáj volt megbarátkozom velük, mert azokat is árultunk. Az egyik különleges kígyóm egy albínó tigrispiton, de tartok többféle leguánt, gekkót, agámát és varánuszt is. Utóbbiból egy indiai fajtám van.

A pókok mellett szegélyes, görög és pézsmateknőst, valamint díszes ékszerteknőst, térképteknőst, kínai csíkos ékszerteknőst és lágy héjú teknőst is gondoz Pintér Attila.

Az eddig felsoroltakon kívül rágcsálókból sincs hiány az otthonában. A kopasz tengerimalac és kopasz patkány mellett afrikai törpesün, csíkos és repülőmókus, csincsilla és rengetegféle egér is van a mernyei háznál.

Az állatokban nem csalódik soha

– Az állatokban nem csalódok, az emberekben viszont lehet – indokolta állatszeretetét Pintér Attila. – Ez egy olyan hobbi, amit nehéz megunni. Nemrég egy kereskedést is nyitottam Kaposváron azért, mert itt találom meg a boldogságot, illetve szeretek emberekkel találkozni és új arcokat megismerni. Egy hatalmas élményben is volt részem az elmúlt hetekben. Vettem egy nappali gekkót, ami tojást rakott le, azt pedig megfelelő hőmérsékleten kikeltettem és született egy kis gekkó. Sohasem történt még ilyen nálam – tette hozzá az állatgyűjtő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában