gasztronómia

2018.12.18. 20:00

Ünneplős karácsonyt terveznek a somogyiak

Somogyban is egyre inkább szokássá válik, hogy a karácsony fő mozzanata nem az ünnepi étel előkészítése, hanem maga az ünneplés. Számos étteremben van nagyüzem karácsonykor, hiszen egyre többen rendelik meg az ünnepi asztalra szánt ételt.

Koszorus Rita

Képzeljük el a karácsonyt súlyos lisztes tepsik emelgetése nélkül. Vagy anélkül, hogy a rántott húsnak előkészített forró olaj szaga a háziasszony frissen vágott frizuráját átjárná, s a folyamatos ingázás nélkül a konyha és az étkező asztal között. Ez nem álom, hiszen ma már szinte minden vendéglátó egység kínál segítséget a háziasszonyoknak karácsonyra. Mégpedig úgy, hogy akár az egész ünnepi menüt meg lehet rendelni étteremből. Nem kell aggódni így, hogy időben elkészül -e az ebéd, vagy a vacsora, s energia befektetéssel sem jár.

Halászlé, töltött káposzta és sültes tálak is szerepelnek a kínálatban a kaposvári Turul Étterem és Panziónál. – Évről-évre aktívabbak a vendégeink – mondta el kérdésünkre Nagy Gyula, az étterem tulajdonosa. – Az emberek nem küzdenek a konyhán, hanem segítenek saját magukon és megrendelik az ételt. Így nem kell trappolni a konyhában.

Többféle tálat választhatnak azok, akik megkímélik magukat a főzési stressztől: halas, pulykás, sertéses sült-hús tálak is szerepelnek az ajánlatban.

– Az idei év egyelőre szolidabbnak tűnik – fogalmazott Nagy Gyula. – De mindig vannak olyanok, akik az utolsó pillanatban kapnak észbe, úgyhogy még huszadikáig lehetnek újabb rendelések.

Merthogy ebben az étteremben addig vesznek fel újabbakat, a finomságokat pedig december 23-án vagy szenteste napján vihetik el a vendégek.

Ez a jellemző Marcaliban is: a Mézes Mackó Étterem és Cukrászda folyamatosan fogadja a rendeléseket. – Egyre többen kérnek kész ételt karácsonyra – mondta érdeklődésünkre Pécsi Józsefné, a Mézes Mackó Étterem tulajdonosa. – Vannak nyugdíjasok, akik csak két főre és családok, akik nyolc-tíz főre rendelnek.

Pécsi Józsefné azt mondta, az ünnep közeledtével jelentősen megnő a munka az étterem konyháján. Az elviteles ételek forgalma akár tízszeresére is emelkedhet.

 

Dél-Somogyban a kocsonya is jól fogy

A karácsonyi menü kiváltása éttermi étellel már széles körben elterjedt, igaz kicsivel szolidabb a forgalom a megye délebbi részein. A barcsi Gurító Csárdában is fogadnak karácsonyi megrendeléseket. – Öt éve nyitottuk az éttermet és három éve veszünk fel előrendeléseket karácsonyi halészlére és kocsonyára – mondta a családi étterem társtulajdonosa Presing-Dombi Regina. – Ezek elkészítése hosszadalmas lenne, ezért inkább megrendelik.

A meghirdetett akciónak sikere van a vendégek körében, hiszen ők is szívesebben könnyítik meg saját dolgukat, mintsem a konyhában robotoljanak.

Ilyenkor még hús tálakat is kérnek a barcsi vendégek, azokat jellemzően karácsony első napjára rendelik meg, s viszik el. Presing-Dombi Regina elmondta: a karácsonyi forgalom nem kiugró tétel a Gurító Csárda forgalmában, azonban a menedzsmentnek fontos, hogy a vendégek tudják, számíthatnak a segítségükre ünnepkor is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában