túraterv

2018.12.22. 10:46

Visszahozták a napot a fényportya résztvevői

Idén is útra keltek december 21-én a nagykanizsai Thúry Vitézlő Oskola tagjai, hogy a téli napfordulón teljesítsék a 29 kilométeres túratávot Nagykanizsáig.

Marosi Gábor

– Ez egy általunk megálmodott játék – fogalmazott Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője. – Mi egy hagyományőrző társaság vagyunk, de nemcsak a régi szokásokat éltetjük, hanem újakat is kitalálunk. A mostani világhoz is kellenek olyan rituálék, amelyek lélekben gazdagítanak bennünket.

– Ez egy napfordulós fényportya – folytatta Vörös András. – A lényege, hogy visszahozzuk a napot, hiszen most van a téli napforduló. Mindig Somogy megyéből Gyékényesről indulunk azért, mert pár éve, amikor migránsok léptek be az országba – akkor katonaiskola lévén – mi is lejöttünk ellenőrizni a határt. Azóta pedig mindig erre sétálunk és erdőkön, mezőkön, falvakon keresztül megyünk vissza a nagykanizsai főtérre, ahol tüzet gyújtunk és csatlakozunk az országos fénylánc mozgalomhoz.

– Idén csak 17-en indultunk útnak – mondta Vörös András. Az időjárás miatt sokan nem jöttek el, de szerencsére vannak közöttünk gyerekek, akiknek példát tudunk ezzel mutatni. Az út során többször is megpihentünk, Somogybükkösdön pedig meg is vendégelt minket a polgármester, amiért hálásak vagyunk – tette hozzá Vörös András.

Győrfy Miklós, Somogybükkösd polgármestere kérdésünkre elmondta: minden évben befogadják a túrázókat, akiket teával, forralt borral, süteménnyel és útravalóval várnak. A polgármester hozzátette: fontos, hogy megmutassák az alig száz lelkes települést az embereknek és minél többeket csalogassanak a faluba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában