lakoma a nyaralók közt

2019.01.23. 17:30

Az utcákat túrják a vaddisznók a Balatonnál

Egész éves problémát jelent a Balaton környékén portyázó erdei állaltok károkozása. Megoldás még mindig nincs, de a Balatoni Szövetség újabb egyeztetéseket folytatott az ügyben.

Koszorus Rita

A nyaralók környékén lakmározó vadak gondot okoznak a Balatonnál, ez már régóta probléma. A helyzet máig nem javult, sőt, amióta kevés ember jár az üdülőtelepeken még nyugodtabb a portya. – Ősszel az érő gyümölcsök miatt járnak be a vaddisznók a nyaralókhoz – mondta kérdésünkre Hidvégi József, Fonyód polgármestere. – Ilyenkor télen pedig élelmet keresnek. Szarvasokat is lehet látni, a róka pedig már lassan úgy él a lakott területen, mint a kutya.

Hasonló a helyzet a szomszéd településen Balatonfenyvesen is. – Amióta itt nyaralok, azaz a hetvenes évek óta rendszeresen vannak vaddisznók – mondta Farkas Éva, ingatlantulajdonos. – De olyan sok vaddisznó, mint az elmúlt években, még sosem volt.

Farkas Éva azt is kiemelte: próbálják óvni értékeiket és ingatlanjukat, de hasztalan minden próbálkozás. Régebben a szarvasok csak beugrottak, de most a disznók teljesen feltúrják a kertet, keresik az eleséget, a komposztot szétborítják. Persze vannak, akik etetik is őket, mert sajnálják a télen éhező állatokat. De ez nem sokat tesz hozzá a lakott területre bejáró vaddisznók megfékezéséhez.

– Vaddisznókat már én is többször láttam – mondta Wayne Brett, aki állandó lakos Balatonfenyvesen. – Legutóbb karácsony előtt fotóztam egyet, körülbelül négy méterre állt tőlem. Még volt időm beszaladni a kamerámért is, csak akkor menekült el, amikor elkezdtem beszélni hozzá. Wayne Brett hozzátette: az is előfordult, hogy hazafelé tartott, amikor egy kocát figyelt meg malacokkal. Azt mondta: meg nem ijedt, de igyekezett óvatosan közlekedni az állatok közelében.

A megoldást Hidvégi József szerint az jelentené, ha a vadátjárásos helyeket elkerítenék. – Mi most kérünk árajánlatot kerítésre és valószínűleg fel is húzzuk – mondta a fonyódi polgármester. – Ismerjük azokat a helyeket, ahol a vadak járnak, ezért nem lesz nehéz. De a mi költségünk, holott véleményem szerint a vadászatra jogosultnak kellene a vadkárt megtéríteni.

A városvezető szerint a vadászati törvényben hiba, hogy nem szerepel a belterületi vadkár passzus. Hozzátette: a Natura 2000-es területekről járnak be a vaddisznók. Ezeket tévesen sokan úgy értelmezik, hogy mivel védelem alatt áll, érinthetetlen. Pedig azokon is gazdálkodni kellene Hidvégi József szerint.

Közösen keresik a megoldást

Balassa Balázs a Balatoni Szövetség elnöke kérdésünkre azt közölte: már több egyeztetést folytattak a belterületi kártétel megfékezéséért. Ezért a területi vadászkamarák, a rendőrség és az önkormányzatok szoros együttműködésére van szükség. Az egész országra kiterjedő megoldási javaslatot az Országos Magyar Vadászkamara készíti el.

Balassa Balázs leszögezte: rövid időn belül nem lesz új szabályozás, addig az önkormányzatoknak kell megoldani a problémát. Igaz a belterületi vadkilövést a legtöbb polgármester nem támogatja.

Az Agrárminisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszában azt írta az urbanizáció és az egyedszám növekedés mellett sok az elhagyatott terület is, ahol meg tudnak bújni az állatok.

A szaktárca leszögezte: a hatályos vadgazdálkodási ágazati jogszabályok szerint a belterület nem a vadászterület része, ebből következően ott vadászati tevékenység nem folytatható.

A vadállománnyal kapcsolatos észrevételek elsősorban a Balaton nyugati medencéjének térségében jellemzőek. Itt részben – az egykori Nagybereki Állami Gazdaság területén, ahol korábban a Hubertus Agráripari Bt. gazdálkodott – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a vadászatra jogosult. Az Agrárminisztérium azt közölte: a vadgazdálkodás a korábbi években jellemzően éves szinten 60-80 millió forint közötti veszteséget termelt. Ezért az Igazgatóság megkezdte a vadgazdálkodási tevékenység átalakítását. Az ehhez szükséges infrastruktúrát alakították ki tavaly, s megkezdték a jelentősen túltartott nagyvad-állomány gyérítését is. Ezért is hoztak háromszor annyi gímszarvast és vaddisznót terítékre tavaly, mint 2017. előtt.

A fonyódi térségben vadászati tevékenységet folytató Csehi – Imrédi Vadásztársaság elnöke, Tavaszi József szerint a helyzet nem annyira drámai. – De az emberek egy része felelőtlen – mondta Tavaszi József. – Megcsinálják a kerteket, oda ültetnek, de nem kerítik körbe rendesen. A vad megtalálja a helyet és bemegy. Ezért lehet kérni a vadásztársaságtól úgynevezett vadócot, amely egy zsák és az erdei állatok számára riasztó szagot áraszt.

A lakók felvetése a hangriasztásra Tavaszi József szerint, nem szolgálná mindenki nyugalmát. De az is fontos, tette hozzá, hogy ne etessék a vadakat. És a szemét tudatos kihelyezésével, többszöri elszállításával is javítható lenne a helyzet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában