videó

2019.01.17. 18:19

Interaktív bemutatók csábítanak az egészségügybe

A védőnők munkájába és az orvosi képalkotás alapjaiba is betekintést nyerhettek azok, akik ellátogattak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának nyílt napjára csütörtökön.

Koszorus Rita

Az egészségügyi szakma iránt érdeklődők mindent megtudhattak a kaposvári képzési lehetőségekről a nyílt napon, praktikus információkkal is gazdagodhattak. Rövid tájékoztató előadások után interaktív bemutatókon gyűjthettek tapasztalatokat az őket érdeklő szakmáról. Lehetőség nyílt egy bábu segítségével a védőnői hivatást kipróbálni, hiszen megnézhették milyen elvégezni egy méhnyakrák szűrést. De a labormunkába is belekóstolhattak az érdeklődők, ahol érdekes kísérleteket végeztek el, sőt még vihar is volt egy kémcsőben. – Az egészségsarokban mérhettek vércukrot, vérnyomást, testsúlyt és BMI meghatározás is volt – mondta kérdésünkre Stromájer- Rácz Tímea képzési igazgató. – A mikroszkópban meg lehetett nézni vérkenetet, citológiai keneteket és egészségtudományos játékkal is készültünk.

Emellett babaápolás és ultrahangbemutató is színesítette a programot a diákok számára, eközben a szülők egy fórumon vehettek részt, ahol feltehették kérdéseiket is.

Az intézmény képzési igazgatója elmondta: az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányból azt érzékelik a Kaposvári Képzési Központban, hogy több az érdeklődő. – Évről-évre nő a hallgatók létszáma – válaszolta érdeklődésünkre Stromájer-Rácz Tímea. – Én úgy gondolom, hogy nagyon sok intézkedés történt, amelyek ezt eredményezték. A kedvező ösztöndíjrendszerek pedig tovább motiválják a fiatalokat, ezeket igénybe véve két évig mindenképpen itthon kell maradniuk a végzett hallgatóknak.

Voltak olyan érdeklődők, akik szakmát váltva térnének át az egészségügy területére. – Mezőgazdasági szakirányból jöttem, de az nem jelent biztos megélhetést, hacsak nincs az embernek biztos családi vállalkozása – mondta kérdésünkre Balogh Boglárka Mercédesz. – Egy ismerősöm javasolta, hogy az egészségügy felé vegyem az irányt, konkrétan a radiográfia érdekelne. Jelenleg lóklinikán dolgozom állatorvosi segédként, ott is röntgenezünk, ultrahangozunk. De inkább emberekkel foglalkoznék.

Több érdeklődő fiatal is arról számolt be, hogy mindenképpen az egészségügyben képzeli el a jövőjét, itthon. – Azt gondolom, azért rossz az egészségügy helyzete, mert kevés az újonc a szakmában – mondta a nyílt napra Nagyatádról érkező Steiner Tamás. – Ezért szeretnék ezen a területen tanulni, és azért is, mert jók az elhelyezkedési lehetőségek és tetszik az is, hogy másokon segíthetek a munkám során.

Biztos megélhetést és jó karrierlehetőségeket biztosít az egészségügy, erősítette meg a fiatalok véleményét Szabó Gyuláné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) megyei elnöke. – A kamara nagy hangsúlyt fektet a fiatalok toborzására, de sajnos sok negatív sztereotípia övezi még mindig a szakmát – emelte ki a megyei vezető. – Ez a pálya nem ágytálak cseréléséről szól, s ma már jók a munkakörülmények is.

Szabó Gyuláné hozzátette: az anyagiak is olyan irányba változnak, hogy vonzóvá tegyék a pályát. Persze a közelmúltban bevezetett intézkedések hatását azonnal nem lehet érezni, ehhez még néhány évre lesz szükség.

Helyben tartanák a fiatal szakembereket

Arról korábban a Somogyi Hírlap is beszámolt, hogy négy lépcsőben 72 százalékkal emeli a kormány az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, s nem egészségügyi felsőfokú végzettségűek fizetését. A szakképzést is úgy alakítják, hogy élhető legyen a rendszer. A szakemberek pályán tartását az induló ösztöndíj program segíti majd. – Biztos, hogy lesz lemorzsolódás – summázta a kamarai elnök. – De, ha többen dolgoznak a pályán, akkor többen is maradnak. Azt gondolom, aki megérezte az ízét és megtalálta a számítását, az nem fog elmenni külföldre.

A nővérszálló program, az ingyenes továbbképzések is a pályán maradást támogatják. A MESZK Somogy megyei szervezete 3773 egészségügyi képesítéssel rendelkező szakdolgozót számlál. Szabó Gyuláné szerint, nem a betöltetlen helyek száma a legnagyobb baj Somogyban, hanem az, hogy sokszor a pozíciókhoz nem megfelelő a dolgozók szakképesítése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában