rókatanya

2019.01.04. 14:00

Kölcsönadja a rókacsapdáit az önkormányzat

Rókák vernek tanyát a somogyi falvakban, emiatt a csomai önkormányzat rókacsapdákat vásárolt, s kölcsön is adja a helyieknek.

Kovács Gábor

Leginkább reggelente találkoznak a csomaiak rókákkal, mert az éjszakai vadászatból visszatérő ragadozók rendszeresen kószálnak a házak között. Nem tartanak az embertől, így készült már róluk olyan mobiltelefonos felvétel, amelyet mindössze két méteres távolságból rögzítettek. Megkönnyíti a szabad mozgásukat, hogy a portáknak általában nincs kerítése a szántóföld felől. Nagy kárt nem okoznak, hiszen a lakók ma már alig tartanak baromfit a falvakban, de a rókák jelenléte ijedelmet okoz idősekben, gyerekekben.

Ezért két rókacsapdát vásárolt a helyi önkormányzat, és három héten át kihelyezték a környéken, de nem sikerült befogni a ravaszdikat. A csapdákból azonban eltűnt a hús, s egyszer macskát is találtak benne. Heccelődő emberek is háborították a rókacsapdákat. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy inkább kölcsönadja a szerkezeteket azoknak, akik igénylik, s kirakják a házaikhoz.

– Úgy érezzük, hogy a rókák nagyon elszaporodtak a környéken – mondta Szüts András, Csoma polgármestere. – A jegyző asszonynak szóltam, hogy vegye fel a kapcsolatot a megyei tisztiorvosi szolgálattal, hogy jelentenek-e egészségügyi veszélyeket az emberre. A folyamatos vakcinázás miatt a veszettséget visszaszorították, de más betegséget is hordozhatnak.

Tavaszi József, az ordacsehi Csehi-Imrédi Vadásztársaság elnöke szerint a rókák nem szaporodtak el túlságosan a megyében, ám egyre inkább megjelennek az emberek életterében.

Hatékony a rókacsapda

Eddig is keresztezték a rókák az emberek útját, ám mivel a településeken egyre több az út mentén kihelyezett, összecsomagolt szemét, arra lehet számítani, hogy a rókák előbb-utóbb, mint Romániában a medvék, a kukákból fognak csemegézni, mondta Tavaszi József. Ugyanis a rókák is alkalmazkodnak a megváltozott környezethez. Tavaszi József hatékony megoldásnak tartja a rókacsapdákat, de ezeket olyan helyekre kell helyezni, ahol rendszeresen mozognak a ragadozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában