Orvhorgászok

2019.01.16. 17:44

Közel százan próbáltak tavaly engedély nélkül horgászni a Balatonon

Harsányi Miklós

Két kilométer felszedett halászháló, 11 bűncselekmény, 260 feljelentés, több mint ötmillió forint halvédelmi bírság: a balatoni halellenőrök tavaly is rendszeres folytattak vizsgálatot. A Balatoni Halgazdálkolkodási Zrt. tájékoztatása szerint még mindig a legnagyobb számban előforduló szabályszegés az engedély nélküli horgászat.

Tavaly 88-szor próbálkoztak így horgászélményhez jutni. A legtöbb eset nyáron történt, amikor a helybelieken kívül sok vendéghorgász jelent meg a Balatonnál és a befolyók mentén, illetve tavasszal, a Nyugati-övcsatornán. Többször előfordult, hogy egy-egy horgász halmozta a szabályszegéseket, a tavalyi „szekciógyőztes” az a pecás volt, aki engedély nélkül hat bottal horgászott.

– Egy kilencbotos, hét-, hat-és ötbotos versenyzőn kívül hárman horgásztak négy bottal, negyvenegyen pedig három bottal – derült ki a cég tájékoztatójából. Utóbbiak közül nyolcan méreten aluli halat tartottak volna meg, ketten a fogási napló vezetését mulasztották el, hárman őrizetlenül hagyták a botjaikat.

A felső méretkorlátozást kétszer, a csónakos tilalmat egyszer sértették meg a horgászok, ám a halőrök olyan esettel is találkoztak, amikor a pecás olyan halat akart megtartani, melyet tilalmi idő védett. A fogási napló vezetésének elmulasztására tavaly összesen 38 esetben volt példa. A társaság összegzése szerint tavaly 11 esetben bűncselekmény miatt jártak el a rendőrök.

Képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában