2019.01.31. 13:15
Nem nagy, viszont minőségi fesztivált szerveznek Alsóbogáton
Újabb rendezvénnyel bővül Somogy megye fesztiválpalettája. A Bogart fesztivált Alsóbogáton rendezik majd meg július első felében.
A szervezők elmondták: egy olyan családias hangulatú fesztivált szeretnének összehozni, ahol nem az a cél, hogy minél többen legyenek, hanem az, hogy a résztvevők hangulatos környezetben, minőségi muzsikát hallhassanak és színvonalas programokon vegyenek részt.

– Ez egy összművészeti fesztivál lesz – mondta lapunknak Kisgyura Attila, a fesztivál egyik rendezője.- Képzőművészeti kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal, sportprogramokkal készülünk, túrák és természetesen koncertek is várják az érdeklődőket. Elsősorban olyan zenekarokat hívunk, akiknek a dalaiban felfedezhetők a magyar népzenei motívumok, fellép például a Kultúr Találka, illetve a Somogy Zenekar is. Kifejezetten gyerekbarát fesztivált tervezünk, lesz majd bábszínház és gyerekkoncert is.

A rendezvény helyszínére véletlenül akadtak rá a szervezők, egy koncert kapcsán évekkel korábban jártak Alsóbogáton. Már akkor megfogalmazódott bennük, hogy a bájos somogyi település kiváló helyszíne lenne egy fesztiválnak.

– Úgy tűnt, hogy nagy igény lenne egy ilyen típusú fesztiválra, ahol a család minden tagja jól érezheti magát – fűzte hozzá Kisgyura Attila.
– A helyszín már megvolt, csak a fesztivált kellett hozzá megszervezni.