Jótékonykodás

2019.01.20. 10:40

Több százezer forintot gyűjtöttek a kaposvári futók

Harmadik alkalommal indul el január végén Kaposváron a Jótékony Hendikep futás.

Góz Lilla

Minden hónap utolsó csütörtökén este hat órára várják a Városligetbe a futókat. A szerda délutáni sajtótájékoztatón Péter Attila szervező elmondta: 2018-ban harminc új futó regisztrált a futásra, tavaly a legtöbben májusban vettek részt. Megjegyezte: idén a Kaposvári Sportiskola ifjú sportolóinak teljesítményét is mérik a Jótékony Hendikep futáson.

– Egészséges várost építünk – kezdte köszöntőjét Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere, aki a rendezvény fővédnöke is. Hozzátette: fontosnak tartja azt is, hogy a jótékony futóversennyel helyi civilszervezeteket támogathassanak és az egészséges életmódra neveljenek.

Háromszázezer forintnyi támogatást tudtak a tavalyi nevezési díjakból alpolgármesteri segítséggel adni a Vadvirág Alapítványnak, a Compass Egyesületnek és a Nagycsaládosok Kaposvári Egyesületének. Idén a nagycsaládosok mellett a Lárifári Alapítványt és a Piros-Fehér-Zöld Alapítványt kívánják támogatni.

Rekordtámogatás

Rekordnyi támogatást tudtak 2018-ban összegyűjteni a Jótékony Hendikep futással. Idén is három civilszervezet munkáját segítik. Először támogatják a Lárifári Alapítványt idén. Paskáné Hosszú Adrienn elnök elmondta: sokkal jobb a közösséggel edzeni, sok élményt ad a résztvevőknek a jótékony futás. Örülnek, hogy bekerültek a támogatottak körébe. Az adomány segítséget nyújt nekik rendezvényeik és programjaik lebonyolításában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában