Arnold classic

2019.03.08. 11:30

Aranyéremmel jött haza Amerikából Dusnoki Imre

Aranyéremmel tért haza az Arnold classic sport fesztiválról Dusnoki Imre. A látrányi önkéntes tűzoltó először vett részt a versenyen és a bothúzás döntőjében legyőzte amerikai ellenfelét.

Góz Lilla

Az összes erő és súlyzós sportág képviselteti magát az Arnold classic sport fesztiválon. Kétszáz versenyszámban mérették meg magukat a világ minden tájáról érkező versenyzők. A világversenyt Arnold Schwarzenegger rendezi több, mint 20 éve. Az ötfős magyar delegáció tagja volt a látrányi önkéntes tűzoltó Dusnoki Imre is.

– Először indultam bothúzás kategóriában a mínusz 80 kilósok között. Egy amerikai baseballos sráccal vívtam a döntőt és nagy örömömre sikerült legyőznöm – mondta el Dusnoki Imre. A látrányi tűzoltó elmondta: a bothúzásnál ketten leülnek egymással szemben és megragadnak egy fél méteres botot azzal a céllal, hogy megszerzik azt, vagy áthúzzák az ellenfelet a saját térfelükre. A nyers erő mellett az ügyesség is fontos.

– Meglepetés volt számomra, hogy a dobogó legfelső fokán végeztem. Sosem gondoltam, hogy egyszer el fogok idáig jutni. Öt éve egy véletlen folytán ismerkedtem meg a bothúzással Darázs Ádám révén – mondta el a látrányi tűzoltó.

Megjegyezte: a hat órás időeltolódást nem volt könnyű megszoknia. Saját maguk finanszírozták útjukat. Chicagoba repültek, mert így fele annyi volt a repülőjegyük. Innen pedig 500 kilométer autóztak le Columbusba. A mínusz 70 kilogrammos bothúzásban Varga Fanni Rebeka harmadik lett, akinek tavalyi első helyezését nem sikerült megvédenie. Deli Tamás a mínusz 105 kategóriában nyert aranyérmet. Blaskó Szabolcs és Csibrák Zoltán pedig a a plusz 105-ös kategóriában indultak. Dusnoki Imre versenyzett már Athénban, Moszkvában, Kirgizisztánban is. Tavaly novemberben az oroszországi Jakutföldön rendezett világbajnokságról ötödik helyezéssel jött haza, januártól már az Arnold classic versenyre készült. Kis pihenés után pedig egy újabb verseny következik. Bakuban rendezik meg a világkupát, amelyen szeretné ismét megméretni magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában