Eredményes program

2019.03.22. 11:30

Csillagközponttal számolnák fel a szegregációt Újvárfalván

Csillagpont és csillagközpont is épülhet Újvárfalván – az égitestekkel kapcsolatos elnevezések egy szegregáció elleni program állomásait takarják, amelyben az itt élők felzárkóztatást tűzték ki célul.

Kovács Gábor

Egy három éves fejlesztési programból egy év már eltelt Újvárfalván, s a helyiek szerint eredményesen, mert képzéseken, foglalkozásokon és értékes tanácsadásokon vehettek részt a rászoruló helybéliek. Szinte naponta járnak a faluba szociális szakemberek, pszichológusok, ügyvédek és szociálpedagógusok, hogy egy közösségi helyiségben fogadják az érdeklődőket, és életvezetési, vagy akár jogi tanácsadást nyújtsanak.

– Nagyon jónak tartom ezeket a találkozásokat, mert az ember faluhelyen sem marad magára a problémáival – mondta egy kisgyermekes édesanya, aki a nevét inkább titokban tartotta, hogy ne derüljön ki, gondokkal küzd. A gyermekével együtt érkezett, s a kisfiút abban a helyiségben hagyta, ahol várakozás közben játszhatott csemetéje. A településen eddig már 82 embert vontak be az EFOP-os pályázatok támogatásával életre hívott programba, s egy gyümölcsfeldolgozó OKJ-s képzést is tartottak a dolgozni akaróknak.

Korábban Újvárfalván már hat szociális bérlakás épült, a tervek szerint három újabbat húznának fel a közeljövőben. Az együttműködő családok akár a házaik felújításához is segítséget kaphatnak. – Két közösségi épületet is felépítenénk az érintetteknek, mert ezekkel a központokkal csökkenteni lehet a szegregációt – mondta Kiss Péter Pálné polgármester.

Nadaloson, a meglévő szociális foglalkoztató területén épülne fel a csillagpont, a vrácsiki falurészen pedig a csillagközpont. A csillagpontban a közmunkások adnának helyet, s itt tartják a tanácsadásokat is, a csillagközpontban pedig közösségi rendezvényeket szerveznének. Mint megtudtuk, a betérők még a hétköznapi háztartási teendőikhez is segítséget kaphatnak, a ruháikat is kimoshatnák az erre a célra szolgáló helyiségben. A csillagközpont helye a központi településrészen lenne, egy egyháztól vett területen.

A jelenlegi foglalkoztatóban most egy olajsajtoló pihen, az újvárfalvai közmunkások ugyanis különleges növényeket termesztenek: levendulát, homoktövist és olajtököt, amelyeket az olajsajtolóval helyben lehet feldolgozni. Homoktövisből tavaly remek termés volt, lekvár készült belőle.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában