tűzgyújtási tilalom

2019.03.29. 19:38

Égetés helyett komposztálni kellene

Az ország más megyéihez hasonlóan Somogyban is tűzgyújtási tilalom lépett életbe pénteken.

Marosi Gábor

A korlátozás szabályairól rendezett rendkívüli sajtótájékoztatón Wéber Antal, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója hangsúlyozta: a megyében idén már 176 szabadtéri tűzeset történt. Azért, hogy ne emelkedjen tovább ez a szám fontos betartani a szabályokat. Ezért arra kérik az embereket, hogy a feleslegessé vált növényi hulladékot égetés helyett, komposztálással semmisítsék meg.

Szabó József, a SEFAG Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezető kiemelte: a külterületi erdők és fásítások kétszáz méteres körzetében tilos tüzet gyújtani. Az erdők ugyanis sok helyen határosak zárt kerti és mezőgazdasági területekkel, ahonnét könnyen átterjedhet a tűz. Akik vétenek a szabályok ellen azok húszezer forinttól, hárommillió forintig terjedő bírságra számíthatnak. A sajtótájékoztatón elhangzott: azokon a településeken, ahol önkormányzati rendelet engedi, ott szabad égetni, viszont, ha kétszáz méteren belül található az erdő, akkor tilos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában