kiállítás - fotó, videó

2019.03.04. 12:05

Eljövendő szép időkre készülhettek Siófokon

Hétvégén rendezték meg az immár hagyományosnak tekinthető Siófoki Esküvő Kiállítást. Az eseménynek a Hotel Balaton adott otthont.

Barkóczy László

Fotó: NEMETH LEVENTE

– A „Mondj Igent” elnevezésű kiállításunkat ezen a néven hetedik alkalommal rendeztük meg. – mondta el kérdésünkre Sorbán Henrietta, a rendezvény főszervezője. – De már tizenötödik alkalommal gyűlnek össze egy helyre azok a vállalkozók, akik tudnak egyedi megoldásokkal szolgálni sokak életének egyik legcsodálatosabb pillanatához.

 

Az egy napos rendezvény célja, hogy összefogja azokat a cégeket, akik termékkel vagy szolgáltatásokkal tudják színesíteni az esküvőket. Idén több mint harminc kiállító mutathatta be, hogyan is lehet egy esküvőt igazán különlegessé tenni.

– Hagyományosan sikeres rendezvény a mienk. – folytatta Sorbán Henrietta. – Ebben az évben is több mint száz érdeklődő volt kíváncsi ránk. A legizgalmasabb újdonság a tapitükör volt, amivel mindenki egy érintéssel tudott magáról selfie-t készíteni és azt elküldeni bárkinek, bárhova. Ez az ötlet bármelyik esküvő hangulatát feldobhatja.

A rendezvényen igazi ruhakölteményeket is megcsodálhattak a részvevők. Két divatbemutató is színesítette a programot. Lovász Márta mutatta be kollekciójának eseményhez illő darabjait, illetve a Mon Amie esküvői ruhaszalon mutatta be az idei trendeket.

Nem ötletadó céllal, inkább csak a szórakoztatás miatt a rendezvényen hastánc bemutatót is láthattak az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában