épített világ

2019.03.11. 17:30

Harminc évet ível át a legógyűjtemény

Harmincas éveikben járnak, és még mindig legóznak. A kiskunhalasi Falusi Zoltánnak és a keszthelyi Suszter Zoltánnak több százezer darab összeilleszthető kockájuk van, amelyekből egyedi alkotásokat hoztak létre. A harminc éve tartó szenvedély mára hobbiból megélhetéssé alakult. Közös kiállításukat most a kaposvári Lego rajongó gyerekek és az építő kedvű felnőttek is megcsodálhatták.

Turbéki Bernadett

Középkori falut, római kori cirkusz, gladiátorokkal, mai nagyváros – csak néhány azokból a diorámákból, amelyeket Falusi Zoltán épített Legoból. A harmincöt éves, kétgyermekes családapa három esztendősen kapta első építőkészletét. – Annak ellenére, hogy gyerekeim vannak, valahogy mégsem nőttem fel. Sőt, kamasz koromban a legozást sem hagytam abba, mint a legtöbben. Leginkább tájképeket szeretek kialakítani, domborzatot, ahhoz pedig közlekedést. Talán ez annak köszönhető, hogy közlekedésépítő-informatikus vagyok. Most éppen egy konténerrakodó pályaudvar ötlete

született meg a fejemben. Nyáron szeretném is megvalósítani – mondta Falusi Zoltán. – A másik megépítendő ötletem pedig egy kalózsziget, hatalmas vulkánnal, bennszülöttekkel –

mesélte terveit a „főállású legózó”, aki tavaly még munkahelyén is felmondott, hogy hobbijából élhessen.

Hozzátette: Sajnos a kiállítás anyagát nem tarthatja otthon, mert a 78 négyzetméteres lakásukban nem férne el, így csak az van nála, amin éppen dolgozik. Természetesen a gyerekei elől elzárt helyen. – Ha beszabadulna egy gyerek a legóim közé, és ott egy kicsit „rendet tenne”, az akár milliós kárt is jelentene – mondta Suszter Zoltán, aki barátjánál szerencsésebb helyzetben van, Keszthelyen egy többgenerációs családi házban legózik.

– Három szobát foglalnak el az építményeim. Én leginkább a technikai irányzatot képviselem – mondta a harmincegy éves építőmester, akinek valamennyi alkotása mozog, működik. A

kaposvári kiállításra leginkább ötezer darabból álló járműveket hozott, valamint két, óriási darut.

A fiatalember, aki másfél millió forintot is képes beruházni, ha neki tetsző, akciós legókészletekre bukkan.

– Rengeteg bontatlan készletem van otthon, és néha meglepem magam azzal, hogy kibontok egyet-egyet. Tudni kell, hogy a cég csak néhány évig gyártja a készleteket, ezért a bontatlan csomagok az évek múlásával a gyűjtőknek sok pénzt megérnek. Suszter Zoltán, aki megszállottnak tartja magát. Gyerekkorában, ha tehette, mindig legót kért karácsonyra, születésnapra. Diákkorában nyarakat dolgozott végig, hogy a pénzből megszerezhesse a vágyott csúcskészleteket.

– Lehet, hogy soknak tűnik, amennyit erre költünk, de nem cigarettára és alkoholra megy el a pénzünk – tette hozzá Suszter Zoltán. Úgy érzi, most érik be munkájának gyümölcse, az

építkezésre fordított anyagiak folyamatosan térülnek meg, és ott van hozzá az alkotás hosszan tartó öröme, amely egy-egy járműnél két-három hónapig is eltarthat.

Falusi Zoltán a repteret tartja az egyik legnagyobb megvalósításának. A több fázisban készült alkotás már akkor is járta az országot a kiállítások keretében, amikor még el sem készült. A másik legnagyobb munkája a Pantheon volt. Több klub is működik hazánkban, ami legószenvedélyre épül. A legóközösségek tagjai gyakran együtt bérelnek raktár épületeket, ahol alkotásaikat tárolhatják. A legómániások gyűjteményei között tíztől egészen hatvan millió forint értékű is akad, ám ez csupán az anyagköltség, az építmények még többet érhetnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában