indulnak a munkálatok

2019.03.05. 11:30

Nem könnyű közmunkást találni a megyében

Március elsejével elindultak a Start-munkaprogramok. Somogyban csaknem 1700 közmunkás dolgozhat ennek keretében jövő év februárjáig. A települések vezetői szerint sokan kikerültek a programból és el tudtak helyezkedni a munkaerő piacon.

Góz Lilla

Dughagyma és a tavaszi fokhagyma is bekerült már a talajba Kaposfőn. A helyi közmunkások most ültetik a salátát a fóliába és a szabadtéri zöldségek veteményezése is megkezdődik a napokban.

– Hat fő munkaerőre pályáztunk és ennyit is kaptunk – mondta el Sztányi Tibor. Kaposfő polgármestere hozzátette: a településen lecsökkent az álláskeresők száma, így a kisebb létszámmal és kisebb területen kezdték meg a tavaszi kerti munkákat. Hatszáz négyzetméternyi fóliasátor és fél hektárnyi szabad területen folyik majd a növénytermesztés. Az idén is az elsődleges cél az óvoda, iskola konyhájának ellátása friss zöldséggel. Amit reggel leszednek, délre a gyerekek asztalára kerül. A felesleget pedig a helyiek kedvezményesen vásárolhatják meg.

– Tíz közmunkásra van szükségünk, akik a kertet és a fóliasátrakat el tudják látni. Ezt a létszámot meg is kaptuk a munkaügyi központtól – mondta Fentős Zoltán, Somogysárd polgármestere. A dolgozók most a gyümölcsfákat metszik, s hamarosan beindul a palántázás. Az idén is paprika, paradicsom, uborka lesz a fóliákban, levendula, hagyma, krumpli pedig szabad földben.

– A tíz főt ugyanúgy, mint korábban egy évig alkalmazzuk, de azt tapasztaljuk, egyre kevesebben jönnének el dolgozni a programban – jegyezte meg a somogysárdi polgármester.

Mernyén öt főre pályáztak, végül három embert sikerült március elsejétől alkalmazniuk. A közmunkások a településen található málna ültetvényt gondozzák majd. – Korábban 100–110 regisztrált munkanélküli volt Mernyén, most hetven. Sokan közülük szakmával rendelkeznek, s addig nem közvetíti ki a munkaügyi központ, míg a szakmájuknak megfelelő állást nem tudnak nekik ajánlani – vázolta a Kisfalusi András polgármester.

A Somogy Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a megyében hét járásból 104 közfoglalkoztató, többségében önkormányzat 167 féle programot valósít meg. Jövő év február végéig csaknem 1700 főnek biztosítanak ezekben munkalehetőséget. A legtöbben fóliás és szabadföldi növénytermesztést valósítanak meg. De van ahol állattenyésztésre, utak rendbetételére, brikett előállításra, illegális hulladéklerakók felszámolására, térkő gyártásra és kosárfonásra pályáztak az önkormányzatok. Nagyon népszerű a levendula termesztés is, a megyében öt településen foglalkoznak ezzel a közfoglalkoztatás keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában