Karriernap

2019.03.20. 15:00

Sorban álltak az állásért a karriernapon Siófokon

Húsz munkáltató közel 100 állásajánlatával várták a munkát keresőket Siófokon, a Siópaktum keretében, a Somogy Megyei Kormányhivatal szervezésében megvalósult karriernapon.

Kolumbán Tünde

Az állásajánlatok iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a szerdán 10 órára meghirdetett rendezvényre annyian voltak kíváncsiak, hogy a helyszín, a Gábor Dénes Főiskola épülete előtt hosszú sorban álltak az érdeklődők már a kezdés előtt, hogy bejussanak az épületbe. A karriernapon szállodák és kereskedelmi cégek mellett a Balatoni Hajózási Zrt., a MÁV és a rendvédelmi szervek is megjelentek álláslehetőségeikkel.

Megnyitójában Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója a kaposvári rendezvény adatait hozta jó példaként. A megyeszékhelyen korábban megtartott karriernapon ötvenen találtak munkát, kétharmaduk pedig meg is tartotta azt. Witzmann Mihály országgyűlési képviselő az állásbörzén többek között a Balaton-part és a beljebb eső területek munkaerőviszonyai közötti különbségekről beszélt. Azt mondta: míg a tóparti településeken már hiányszakmákról és munkaerőhiányról beszélnek, addig Somogy egyéb településein a munkanélküliség kevéssel van az országos átlag felett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában