csökkent a táplálékuk

2019.04.08. 14:00

Kevesebb lesz a fekete gólya az aszály miatt

Biztosra vehető, hogy az elmúlt évek jó költése az idén elmarad a fekete gólyáknál, mert az aszályos év rányomja a bélyegét a szaporodásukra, jelezte előre Horváth Zoltán, a Duna- Dráva Nemzeti Park tájegységvezetője.

K.G.

Ahol tavaly fészket rakott a területükön a fekete gólya, az idén még üres fészkeket találni, állapították meg egy körutat járva. Hiába volt tavaly magas a költőpárok száma, most tavasszal előreláthatóan kevesebb lesz a fészekfoglalás, és alacsonyabb a költési siker.

A csapadéktalan időszak miatt száradnak a természetes vizek a Dráva környékén, emiatt kevesebb a kétéltű. Főként az ebihalak, békák adják a gólyák táplálékának nagy részét. A csökkenő táplálékmennyiség miatt várhatóan kevesebb gólyafióka születik majd 2019-ben.

Somogyban a fekete gólyák száma ingadozik, általában 50-60 pár költ a megyében. Az állomány stabilitásáért az aszályos években sem kell aggódni, mert ilyenkor továbbállnak olyan vidékre, ahol jobb adottságokat, több táplálékot találnak. A megyénkben a fehér gólyák száma is csökkenő tendenciát mutat. Ennek több oka van. Nő a költözőmadarak vonulási vesztesége, és csökkennek a táplálkozó helyeik, mert az intenzív mezőgazdasági művelés miatt már egyre kevesebb a gyepes terület. Bár sok helyen az áramszolgáltató igyekszik ügyelni a madarak biztonságára, mégis egy szezonban 15-20 gólyát leüt a nagyfeszültségű távvezeték Horváth Zoltán becslése szerint, főként Taszár és Kaposvár környékén sok a trafó. Azonban a csökkenő egyedszám miatt összességében nincs ok az aggodalomra, mert bár Somogyban csökken a fehér gólyák száma, ezzel szemben az Alföldön terjed. Húsz éve még 400 felett volt a fehér gólyák száma a megyénkben, két évtized alatt azonban ez több mint százzal csökkent, ma 280-290 egyedet tartanak számon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában