Mentett malackák

2019.04.14. 12:00

Küzdenek a malacok életéért

Mesterségesen táplálják Fenyvest és Csisztát, a négy-öt hetes vadmalackákat a múlt héten mentettek ki a fonyódi berektűzből, a pusztító lángoknak rengeteg ritka, főként hüllőfaj esett áldozatul. A fonyódi civilek pénteken megtisztították a Csisztai út szeméttől erősen fertőzött területét.

Góz Lilla

– Egy riadt hölgy telefonált be a fonyódi önkormányzathoz azzal, hogy vipera van a kertjében, és segítsenek eltávolítani – mondta Rozner György, a Balaton–felvidéki Nemzeti Park tájegység-vezetője érdeklődésünkre. Végül a helyszínen megállapította, hogy védett, kockás siklóról van szó, amit aztán elhozott az érintett kertjéből. A leégett balatoni területen nem élnek mérges kígyók. A berek különböző békafajok, siklók élőhelye volt. Mint mondta, ha túlélték a tüzet, el fognak húzódni a lakott területekről, csak szaporuló helyet keresnek, de nem maradnak az emberek közelében.

– A vadőreink a helyszíni terepszemlén megégett siklókat, éti csigákat, vadmalacokat találtak. Ötven méterenként láttak egy-egy elpusztult állatot – tette hozzá Rozner György. A tájegységvezető megjegyezte: a madarak költési időszaka még odébb van, így szerencsére csak kevés madár vált a tűz áldozatává, de találtak megégett fészekaljakat is a Natura 2000-es területen.

– Egy–egy hüllőfaj természetvédelmi értéke 5–10 ezer forint, a legnagyobb pusztulás őket érte.

Két négy-öt hetes malacot a Gömöri Mariana vezette Civilek az Állatokért Egyesület mentett meg a tűz pusztítása elől. A kisfiú malac Fenyves, a kislány Csiszta életéért most is küzdenek.

– A kis csíkos hátúak állatorvosi kezelés alatt állnak, sajnos leállt a szopóreflexük, és mesterségesen kell táplálni az állatokat – mondta el Papp Rita, a szervezet önkéntese.

Mint ahogyan lapunk beszámoltunk róla: közel félszáz tűzoltó dolgozott éjjel-nappal azon, hogy megfékezzék a lángokat, de a szeles időjárás folyamatosan nehezítette az oltást. A GPS-mérés alapján 265 hektárnyi nádas és bozótos vált a lángok martalékává. A szakértők még vizsgálják a tűz okát. Hidvégi József, Fonyód polgármestere a lakosság kezdeményezésére szemétszedési akciót hirdetett a területen pénteken délutánra négy órától, amit meg is tartottak.

– Az elmúlt hét szörnyű eseménye után, a berektűz pusztítása óta még jobban látszik, mennyi szemetet hagytak a Csisztai út mentén az emberek, ettől igyekeztünk ezt a területet közösen megszabadítani – mondta a polgármester. Az akcióban kesztyűt és zsákokat biztosítottak az önkénteseknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában