fejlődés

2019.04.05. 11:30

Laboratórium lett a falu az új közvilágítással

Egy laboratórium lett a falu, de ezzel a helyiek elégedettek.

Kovács Gábor

A különös helyzetről Mester Balázs, Bárdudvarnok polgármestere tájékoztatott bennünket. Ahogyan arról már beszámoltunk, korábban a közvilágítás fejlesztését hajtotta végre közösen az ELTE, az önkormányzat és az áramszolgáltató a településen, hogy csökkentsék a fényszennyezést.

Melegfehér fényű lámpákra cserélték a közvilágítás korábbi hideg, kékes fényű lámpáit. Azóta éjszakánként borostyánszínben derengenek az utcák. Ez annyira tetszik az itt élőknek, hogy a saját portáikra is bevezetnék az újítást.

– Eddig csak pozitív volt minden visszajelzés, mert jobb lett a világítás minősége, barátságosabb – mondta Mester Balázs. – A lakók azzal keresnek meg bennünket, hogy náluk miért nincs ilyen, és hogyan tudnának átállni ők is erre a fényre.

Mester Balázs hozzátette: hisz benne, hogy az orvosok kísérletekkel bizonyították, hogy a rideg, kék fény, mely a megvilágítás és a látás szempontjából ugyan hatékony, igazából zavarja az embert, például alvászavart okoz. Ez mára megszűnt a településen.

Az új, LEDES közvilágítás kiépítéséhez még 40 lámpatestet kellett felhelyezni a meglévők mellé, ám a polgármester számítása szerint a rendszer 25-30 százalékos megtakarítást fog jelenteni.

– Ez nem egyszerű világításkorszerűsítés volt, hanem egy nagy kísérlet részei vagyunk, mintha egy laboratórium lenne a falu – számolt be róla Mester Balázs. – Öt éven keresztül jönnek a kutatók, vizsgálják a világítás hatásait, rovarcsapdáznak, mérik a növények növekedését.

Ügyeltek rá, hogy a közeli Zselici Csillagpark miatt az égbolt felé nem világítanak lámpatestek. Ezzel a környékbeli területekről is szebb látványt nyújt az éjszakai csillagos ég. Az ELTE Savaria Egyetemi Központjának irányításával 2017 szeptemberében indult a projekt, európai uniós támogatással. Az átalakításra Bárdudvarnokon mintegy 60 millió forintot fordítottak.

 

Ártalmas lehet a fényszennyezés

Magyarországon először telepítettek olyan új rendszert, amelynek elsődleges célja a káros fények csökkentése volt. A korszerű világítás ugyanakkor energia-megtakarítást is eredményez. A 22 és 4 óra közötti időszakban a felhasznált energia mennyisége csaknem a felére csökken a korábbihoz képest. Ugyanakkor több, korábban rosszul megvilágított terület is jól megvilágítottá vált. A kutatók azt igazolnák az együttműködéssel, hogy a fényszennyezés egészségügyi, közlekedésbiztonsági, ökológiai és tájvédelmi szempontból is ártalmas lehet.

Képünk illusztráció!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában