gulyásfőző verseny

2019.04.16. 19:45

Retró humoristák a rotyogó bográcsok között

Finisébe érkezett a hajmási gulyásfőző verseny nevezése. Mindössze csak pár kiadó hely van még. Április 27-én a Zselicvölgy Szabadidőfarmon festői tóparti környezetben rotyognak majd a gulyások.

Góz Lilla

– Nagy öröm számunkra, hogy a harmadik ízben megrendezett versenyt nagy érdeklődés övezi – mondta el Kováts Csaba szervező. Hozzátette: még 3 évvel ezelőtt tíz csapat, tavaly már csaknem ötvenen neveztek. A szabadidős programot nem titkoltan azzal a céllal rendezik meg ezúttal is, hogy a kulináris élvezetek mellett a Zselic páratlan szépségére, s a tájegység értékeire is rávilágítsanak. Az alapanyagokat minden nevező csapatnak biztosítják, s a korábbi évekhez hasonlóan a szakértő zsűri az idén is anonim módon értékeli az elkészült ételeket. A csapatokat, érdeklődőket Maksa Zoltán és Ihos József szórakoztatja.

– Az egykor főzőversenyként induló rendezvény mára már egy kisebb gasztro fesztivállá nőtte ki magát – jegyezte meg Kováts Csaba.

Maksa Zoltán számára nem ismeretlen Somogy megye. Gyerekkorában a nyári szünidőt Szántódon töltötte. Első fellépése Szőlőskislakon volt. Kaposvárhoz pedig egykori szerelme kötötte, aki itt tanult a főiskolán.

Ihos József barátommal a 90-es évek retro humorát képviseljük. Nem lesznek se trágár kifejezések, se politikai megnyilvánulásuk. Helyette közvetlen, jó hangulatú kikapcsolódást tudnunk ígérni – mondta el Maksa Zoltán. Megjegyezte: hagyományos magyar gyomra van, mindenképpen meg fogja kóstolni a bográcsban főtt gulyásokat.

A III. Zselicvölgyi Gulyásfőző Verseny az idén is jótékony célt is szolgál. A nevezési díjakból száz sajátos nevelési igényű gyermeknek szerveznek kirándulást. Ezúttal a Bárczy iskola diákjai tölthetnek el egy felejthetetlen napot Hajmáson május másodikán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában