Videó, fotók

2019.05.20. 17:30

Hőseinkre emlékeztek Kaposváron

Buda visszafoglalásának 170. évfordulója alkalmából, a Magyar Honvédelem Napja alkalmából tartott ünnepi megemlékezést a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja Kaposváron.

Góz Lilla

10. alkalommal emlékeztek a 44. Gyalogezred Emlékművénél a Berzsenyi parkban.

– A magyar haza szabadsága és függetlensége számos esetben forgott veszélyben, amit hazaszeretettel és önfeláldozással sikerült elhárítani – mondta el ünnepi köszöntőjében Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Felidézte a történelem viharos állomásait, amikor a hőseink, köztük sok somogyi életét adta a szabadságért.

– Büszkék vagyunk katonáinkra, dicső tetteik magyarságunk megmaradásának legszebb fejezetei közé tartoznak. Ahogy például a Rosseb bakáké is, akik nyolcezren vesztek oda, háromszor semmisültek meg és háromszor születtek újjá – monda Biró Norbert.

Kiemelte: 1992 óta május 21–e ünnep minden magyar katona, a honvédelmet szívén viselő állampolgároknak.

Az ünnepségen a 30 rajzpályázatra jelentkezőt díjazták. A 6–12 évesek között első lett Enyedi Lilla, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanulója.

A nagyobbak között Páhoki Dominika, az Eötvös Lóránd Műszaki Szakiskola honvédelmi fakultációs tanulója örülhetett az első helyezésnek. A 44. Gyalogezred Emlékművénél elhelyezték az emlékezés virágait a megye, a város képviselői, katonai és civil szervezetek, valamint magánszemélyek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában