szemek az égen

2019.05.29. 17:54

Messzire visz a messzelátó: irány Stockholm

Bolygókat vizsgáló távcsövükkel megnyerték a 28. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt a kaposvári Táncsics Gimnázium diákjai.

Góz Lilla

Vámosi Flórián és Pósa Péter szerdán vehette át a rangos elismerést Budapesten.

– Mindig valami innovatív ötleten gondolkodtunk, az idén sikerült elnyernünk a zsűri tetszését – mondta el Pósa Péter. A fiúk negyedik alkalommal vettek részt a megmérettetésen, két alkalommal kaptak kiemelt dicséretet.

– Az obszervatóriumokban kevés időt szánnak a kisbolygókra, azonban távcsövünk információit felhasználva megismerhető az objektumok pályája, akár egy becsapódást, ütközést is megakadályozhatnak az előrelátással – mesélte Vámosi Flórián. A végzős gimnazista egyedüli magyarként képviselheti hazánkat Stockholmban, a Nobel–díjasok előtt bemutatkozó előadók között, majd a ceremónián is részt vehet.

– Olyan távcső automatizálási rendszert alkottak meg, amely a Földre veszélyes kisbolygó kutatásra alkalmas – mondta el Vámosi László, a Táncsics gimnázium tanára. Az eszköz mobiltelefonnal is vezérelhető, az információk pedig egy virtuális felhőbe kerülnek, amelyhez egy programot is írtak diákjai.

– A verseny három fordulós volt, a zsűriben 22 akadémikus, cégvezető ült. A díjazottak ösztöndíjban részesülnek, tehetség útlevelet kapnak és diákjaink képviselhetik hazánkat szeptemberben Szófiában az Európai Tudósok Versenyén – mondta el Vámosi László. Tanáruk nagyon büszke diákjaira, egy éven át nagyon komoly munkát végeztek. Korábban egy intelligens üvegház megvalósításán dolgoztak, amiért polgármesteri díjban részesültek. A tervek szerint a déli tömbben kap helyet innovatív ötletük. Flórián fizika, Péter pedig informatika irányba tanul tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában