Közétkeztetés

2019.05.25. 15:30

Négy somogyi csapat is indul a menzák versenyén

Nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében a témája a 2019-2020-as közétkeztetési szakácsversenynek, amelyben fontos kitétel, hogy egy adag étel nyersanyagköltsége nem lehet több 550 forintnál. Kérdés, vajon mit lehet kihozni ennyi pénzből?

Harsányi Miklós

A somogyi közétkeztetők állítják, hasznos az összes olyan kezdeményezés, amely a szakma megújulását szolgálja, mivel az ötletek, eljárások gyorsan beépülhetnek a napi munkába. Ugyanakkor nagyon nagyon kell matekozni, hogy eleget tegyenek az előírásoknak és ki is jöjjenek a keretből.

Hamusicsné Kecskés Johanna, a somogyjádi Sportcsarnok Nonprofit Kft. munkatársa azt mondta, a közétkeztetésben náluk naponta 400-450 adag ételt készítenek el: bölcsődéseknek, óvodásoknak, iskolásoknak és felnőtteknek is főznek.

– Bolognai spagetti, vadas csőtésztával és rántott hús rizzsel: a diákok körében ez a sláger, de a gyerekek rendszeresen kapnak tejterméket, húst, gyümölcsöt és zöldséget is – mondta . – Időről időre szükség van az újításra, bár nagyon kell matekozni, hogy eleget tegyünk az előírásoknak, ugyanakkor kijöjjünk a keretből, s fontos, hogy a gyerekek is szívesen megegyék, amit főzünk..

Tavali-Horváth Tímea, a kaposvári Izzó étterem munkatársa és csapata látja el mindennap főtt étellel a Videoton dolgozóit. Bár még mindig vannak, akik otthonról szendvicset hoznak, de egyre többen esznek az étteremben. Tavasztól újdonság, hogy nem csak a dolgozókat szolgálnak ki, hanem külsős vendégeket is.

– A közétkeztetésben új trendek jelentek meg, s muszáj alkalmazkodni az elvárásokhoz – hangsúlyozta. – Az egészségtudatos szemlélet általánossá vált, ugyanakkor, aki egy hosszú műszakot lehúz, az nyilván finom és bőséges adagra vágyik. Különböző öntetekkel grillezett csirkemell salátát éppúgy választhatnak a betérők, mint gyümölcslevest.

– A versenyző csapatok feladata, hogy a tradicionális hazai nyári ízeket képviselő, a közétkeztetésben is elkészíthető, felnőtteknek szánt háromfogásos ebédet tervezzenek meg, és készítsenek el három óra alatt a modern gasztronómia jegyében – közölte a Nemzet Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. – A nettó nyersanyagköltség adagonként 550 forint lehet. Kötelező elem a lecsó, de kötelező alapanyag a méz is. Tiltott anyag az ízfokozó, az édesítőszer, a színezék vagy az ezekkel készült élelmiszerek. Fontos a jó minőségű idényjellegű, friss hazai alapanyagok használata is. A verseny célja a fejlődés, az új tapasztalatok megszerzése. A jelentkezési határidő a héten lejárt, a legutóbbi versenyen 52 csapat indult, s négy somogyi is szerencsét próbált.

Fogékonyak az új falatokra

Csikor Szandra kaposvári dietetikus rámutatott: lényeges az új iránti fogékonyság, s érdemes minél szélesebb körben megismertetni a reformételeket, persze nem csupán a közétkeztetésben, hanem otthon is. Így a fehér rizs helyett célszerű kipróbálni a barna rizst, a kölest vagy épp a hajdinát, s a megszokott burgonyát időnként édes burgonyával helyettesíthetjük. A bő olajban sült ételeket felválthatják többek közt a natúr vagy grillezett ételek, s a zsírosabb húsok helyett a fehérhúsok – csirke, pulyka – fogyasztását ajánlotta. Az édességeket pedig lehet cserélni helyben termesztett, friss gyümölcsre.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában