megemlékezés

2019.05.05. 18:09

Virágból mintázták meg Szent László király legendáját

Egy monumentális kettős lovasszoborral mintázták meg Szent Lászlót és az előle menekülő kun vitézt a debreceni virágkarneválra. Az alkotás most egy készülő zarándokút egyik állomásaként a somogyvári nemzeti emlékhelyre érkezett.

Kovács Gábor

Hat ember kellett, hogy levegyék a kamionról, és felállítsák a somogyvári bencés apátság romjainál a négy méter hatvan centi magas virágszobrot, amely egészen Debrecentől utazott Somogyig. Olyan erős fémvázhoz rögzítették, hogy nem ártottak neki a vasárnapi szélrohamok, és az eső sem, mert egy ponyvát húztak fölé.

Száraz virágól készült, csak ennyit mondott erről szűkszavúan az alkotó, Pikó Sándor debreceni képzőművész, aki a mű adatai helyett inkább azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy számára a lovagkirály története azt szimbolizálja, hogy valaki a benne élő rosszat kergeti, de nem éri utol, és csak a női életerő segítségével semmisítheti meg. Ezért örökítette meg a pillanatot, amely a csatabárdját emelő királyt, és a kun harcost az övénél a földre rántó magyar leányt ábrázolja.

A vallási hagyományok ápolása, a határon átnyúló közösségi összetartozás és a turisztikai kapcsolatok erősítése a küldetése a virágkocsinak, amely végigkíséri Szent László ereklyéjét a Somogyvár-Debrecen-Nagyvárad útvonalon Csíksomlyóig. A Szent László lovagkirály alakját megmintázó és ereklyéjét bemutató virágkocsi Ferenc pápa látogatása előtt érkezik majd meg, és egészen pünkösdig marad Erdélyben az anyaország kulturális ajándékaként. Somogyvárra a hétvégén Debrecenből egy zarándokbusz érkezett tele hívekkel, és Dénes Zoltán egyetemi tanár és plébános vezetésével. Délután Varga László, kaposvári megyéspüspök misézett a somogyvári nemzeti emlékhelyen, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek segédletével.

 

Szent László zarándokutat indítanának

Köszönettel fogadtuk a debreceniek ajándékát, mondta Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője, a Parlament jegyzője, amikor megtekintette a virágszobrot. Hozzátette: ezzel a történettel az európai és a magyar kereszténység megvédésére is felhívtuk a figyelmet. A somogyvári szerzetesek 1204-ig csak francia apátot választhattak maguk közül, számára ez is mutatja, hogy milyen mélyek az európai gyökereink.

Somogyvár büszke, hogy a kezdeményezés nyitó rendezvényének adhat helyszínt, fűzte hozzá Gyurákovics László polgármester. Arra is büszkék, hogy a somogyvári templom az otthona egy Szent László ereklyének, ezért abban bíznak, hogy a jövőben egy hamarosan kiépülő Szent László zarándokút fontos állomásaként szolgálhat a somogyi falu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában