media hungary

2019.05.07. 18:03

Zajlik a hazai médiaipar seregszemléje Siófokon

Közel háromszáz programmal, zajlik Siófokon Media Hungary 2019, amely a média, a reklám, a kommunikáció, a kereskedelem és a kapcsolódó ágazatok legnagyobb hazai seregszemléje.

Kolumbán Tünde

Magyarország meghatározó médiaszakmai eseményén több mint kétezer szakember vesz részt. A Media Hungaryt 24 éve szervezi Csermely Ákos, aki az esemény megnyitóján azt is mondta: 1996-ban egyetlen teremben beszélgettek a televíziózásról, míg a mostani rendezvényen 6 teremben több száz program érhető el. Ez is azt jelzi, hogy 24 év alatt, vagy akár az elmúlt 1-2 évben a média milyen mérhetetlen változáson ment keresztül.

Arról is beszélt, hogy Magyarországon 6,5 millió ember érhető el az interneten keresztül. Ez a 6,5 millió ember ugyanakkor az interaktivitás miatt egymást is el tudja érni, ami őrületes változást fog hozni a médiában. Ma már nemcsak a Google vagy Facebook jelent kihívást a médiában, ennél nagyobb gondot okozhat a kereskedelem és a piac tágulása.

– A márka tulajdonosok már nem remegnek azért, ha nem kerülnek be a tévébe, hiszen ott van az internet – mondta Csermely Ákos, hozzátéve, hogy a határtalan kereskedelem tovább tetézi a problémát. Ezzel kapcsolatban elhangzott az is, hogy Magyarországon tavaly csak az e-kereskedelem 1000 milliárd forintot produkált, amiből 400 milliárdot külföldön költöttek el a magyarok. Csermely Ákos szerint mindez érinti a magyar médiát, a veszélyekre pedig fel kell készülni.

A két napos konferencián olyan szerteágazó témákkal foglalkoznak az előadók, mint fogyasztók láthatatlan megfigyelése vagy a mesterséges intelligencia jelenléte napjaink kommunikációs- és szórakoztatóiparában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában