Vitorlásverseny - fotó, videó

2019.06.18. 10:54

Balatoni hajó nyerte a Bol d'Or Mirabaud vitorlásversenyt

Negyedszer nyerte egy balatoni hajó, az egyik legrangosabb belvízi vitorlást versenyt, a Genfi-tavi tókerülőt. Király Zsolt és 14 társa ismét a leggyorsabbnak bizonyult egytestű vitorlásukkal a Bol d'Oron.

Barkóczy László

A múlt hétvégén megrendezett versenyen a magyar csapat tagja volt Hoffman Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke is.

– A verseny hasonlít a nálunk is jól ismert Kékszalagra, hisz mindkét versenyen az adott tavat kell megkerülni – kezdte el beszámolóját Henrik. – Nálunk a Balatont, ott pedig a Genfi tavat kellett körbekerülni. 462 hajó indult a hétvégén, ami azt jelzi, hogy egy nagy létszámú mezőnyben kellett helytállnunk. A mi hajónk alapvetően egy balatoni hajó, egy Liberta típusú volt, a Raffica. Ezzel tettük meg a kijelölt, légvonalban 123 km-es távot, mintegy tizenhat óra alatt. Az idei versenyt az tette igazán izgalmassá, hogy hatalmas vihar kerekedett szinte egyik pillanatról a másikra. Az ilyen versenyeken kötelező kísérő motorosunknak szerencsére nem volt dolga, senki nem esett a vízbe, mentésre nem volt szükség. Ilyen feltételek mellett igazán kalandos volt egyáltalán megúszni a versenyt, az hogy nyertünk, pedig igazán különlegessé tette a részvételünket.

 

Király Zsolt kormányos és a csapat vezetője, még mindig izgalommal a hangjában idézi fel a verseny érdekesebb pillanatait.

– A versenyt megelőző napon már megkaptuk az időjárás jelentést, miszerint olykor erős szélre számíthatunk a tó egyes helyein – kezdi Zsolt. – Mint később kiderült, ez az információ hamar elavult. Gyenge szélben kezdtünk, ennek ellenére hamar az élre álltunk, ami ilyen népes mezőnyben bizony nem volt könnyű. A fordulónál – a bouveret-i pályajelnél – épp olyan trükkös szelek voltak, mint amilyenek nálunk a Balatonon, Keszthelyen szoktak lenni. Így ez sem volt meglepő, tudtuk tartani vezető helyünket. Először délután négy óra körül küldtek szöveges üzenetet telefonunkra, hogy nagy vihar közeledik. Sajnos ezt akkor nem olvastuk.

Viszont láttuk a „gerendát” – az az időjárási jelenség, mikor a viharfelhők tolják maguk előtt a nagyon erős szelet – és tudtuk, hogy most mindenre fel kell készülnünk. Mikor a az előttünk lévő, másik osztályban versenyző katamaránokból hármat-négyet is felborított a szél, tudtuk, hogy kemény viharba kerülünk. Minden ruhát felvettünk, amit csak lehetett, bevontuk a vitorlákat és úgy próbáltunk meg haladni. Másfél órás küzdelem kezdődött az elemekkel, és nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert mindenki tette a dolgát, és becsülettel helytállt. Tájékozódni sem lehetett, mert nemhogy a part nem látszott, de igazából a hajóból sem láttunk ki.

Amikor a szél csökkenni kezdett, mindenki egy kicsit elfáradt. Ettünk, átmozgattuk tagjainkat. Közben derült ki, hogy a hatodik-helyre eshettünk vissza. Elhatároztuk, a versenyt nem adjuk fel, sőt küzdünk tovább. Sokat segített, hogy később még a nap is kisütött, mint ha mi sem történt volna. Folyamatosan értük be az előttünk haladókat, az utolsót a genfi csatornában értük utol, és előztük meg. Taktikai harc kezdődött az első helyért, amit sikerrel tartottunk meg egész a célig.

Dühöngő vihar tette izgalmassá a vitorlásversenyt!

A Raffica Király Zsolt vezetésével 2012, 2013 és 2016 után így ismét elhódította a leggyorsabb egytestű hajó címét – a Bol de Vermeilt – a versenyen. A célbaérkezést követően még ünnepeltek kicsit az ott hagyományosnak számító lasagne-val és pezsgővel, majd felkészítették a hajót a következő versenyre, mely most hétvégén Lindauban lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában