útravaló

2019.06.18. 09:00

Felmérték a megyéket az utak állapota alapján

Saját magáról állított ki bizonyítványt a Közút, mert osztályozták a megyék útjainak állapotát. A különböző utakat a burkolat épsége, az utak egyenetlensége, illetve a a balesetveszélyes nyomvályúk mennyisége alapján értékelték.

Kovács Gábor

Hepehupás, kátyúk szabdalta – így foglalta össze a Mernyétől Ráksiig vezető átkötő út állapotát Szabó Péter, Szentgáloskér polgármestere. Júliusban megkezdődhet az út felújítása, és ettől már merész álmokat dédelgetnek a településen. Úgy gondolják, ha elkészül az új 67-es út is, akkor többen utaznak majd erre, és így megnőhet a letelepedők száma.

– Egyszerűen katasztrofális, de egy egy kilométert már felújítottak belőle, és most egy majdnem négy kilométeres szakasz rendbe hozatala következik – mutatta Makai Sándor, Somodor polgármestere a községbe vezető bekötő utat. Az út attól romlott le, hogy 40 tonnás kamionok viszik a mezőgazdasági terményeket a környékről, ahol 20 ezer tonna kapacitású tárolók sorakoznak. Azonban most megerősítik az utat, és a somodoriak alig várják már, hogy elkészüljön.

A somodori és a szentgáloskéri út is szerepel a Magyar Közlönyben azok között az utak között, amelyek a Magyar Falu Programban újulhatnak meg. Kérésünkre a Közút összegyűjtötte az ebből a forrásból megújuló somogyi utakat. Szerepel közöttük a Fonyód-Kaposvár út osztopáni és somogyvári szakasza, a Iregszemcsét Tabbal összekötő út kányai szakasza éppúgy, mint a drávatamási bekötőút.

Somogyban az idén folytatódnak az útfelújítások 28,6 kilométeren. Az idei program jelentős részét a Magyar Falu Programban szereplő útfelújítási projektek képezik 25,2 kilométer hosszon, válaszolta érdeklődésünkre a Magyar Közút. Hozzátették: 2018-ban az utóbbi évek legnagyobb útfelújítási programját indíthatták el, így több mint 56 kilométernyi útfelújítás már megvalósulhatott a megyében. A költségvetési projekteken kívül a társaság a számára biztosított éves forrásokból a lokális és a nagy felületű útjavításokat ütemezetten végezi az idén is. Ezen munkáikhoz 2018-ban a 1700 kilométeres somogyi úthálózaton 11,2 ezer tonna aszfaltot használtak fel.

Egy érdekes új kezdeményezéssel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közzétette a hozzá tartozó úthálózat minőségének adatait. A számok alapján tavaly megállt az útminőség romlása, sőt, a felújítások némi javulást eredményeztek.

A társaság az utak burkolatállapotát, vagyis a felületek épségét egy ötfokozatú skálán értékelte, ahol az egyes a legjobb, az ötös a legrosszabb eredmény. A megyei igazgatóságok adataiból az látszik, hogy jelenleg Veszprém megyében a legjobb az utak állapota (3-as átlag), a legrosszabbak pedig Komárom-Esztergomban (4,5). Somogyban ez a mutató 3,6-os. Hajszálnyival jobb, mint a Tolna és Baranya 3,7-es átlaga, ám az is hozzátartozik, hogy Zalában és Vasban összességében még rosszabb az utak állapota (4,1-4,1), mint a Dél-Dunántúlon.

 

Felmérték a nyomvályúkat és az egyenetlenséget

 

Az utak egyenetlenségét is osztályozta az ötfokozatú skálán a Magyar Közút, és elmondható, hogy ebben a tekintetben is javultak az útállapotok.A megyék közötti eltérések kevésbé jelentősek, mint amikor az útburkolat épségét vizsgálták. Az egyenetlenség terén a legjobb Fejér megye osztályzata (2,4), a legrosszabb pedig Győr-Moson-Soproné és Baranyáé (3,1).

Osztályozták az utakat a balesetveszélyes nyomvályúk mélysége alapján is. Az országos átlag ebben a tekintetben 1,3. A megyék adatai a legjobb 1,1 (Nógrád) és a legrosszabb 1,5 (Komárom-Esztergom, illetve Bács-Kiskun) között szóródnak, vagyis kevesebb lett a nyomvályúk száma, és ez a közutasok munkáját igazolja vissza.

Ha az egész országot nézzük, az utak burkolatállapota a 3,9-es átlagról 3,8-ra javult tavaly. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ország különböző részein közlekedő autósok egymástól nagyon eltérő tapasztalatokat szerezhetnek.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában