életek, történetek

2019.06.28. 09:30

Megtalálta a ritmust, megváltoztatta a néptánc az életét

A napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját a Somogy Táncegyüttes (STE) egykori tagja, Rónai Csabáné. A sokaknak csak „mamiként” emlegetett asszonyt családja és barátai köszöntötték fel Várdán. Rónai Csabáné egy percet sem pihen, már a STE hetvenedik jubileumi műsorára készül.

Munkatársunktól

Fél évszázaddal ezelőtt, 1963-ban ismerkedett meg a néptánccal Rónai Csabáné. Az akkor középiskolás fiatal a STE utánpótlásában a Táncsics-gimnázium tánccsoportjában leste el az első lépéséket. Barátnőjét egyszer elkísérte egy próbára és a csoport vezetője megkérte, hogy álljon be egy hiányzó táncos helyére. A 14 éves diáklány azonnal csatlakozott is a táncosokhoz, az első lépések azonban nem voltak könnyűek.

– A fülem mindent hallott, csak a zenét nem – idézte fel a régi emlékeit Rónai Csabáné. Nem igazán volt ritmusérzékem és azt mondta a tanárom, hogy belőlem soha nem lesz táncos. Erre én annyira felfújtam magamat, hogy azt mondtam: csak azért is megtanulok néptáncolni. Ez volt szeptember végén és novemberben már felléptem a „nagy” együttessel, a Somoggyal. Aktívan 22 évig táncoltam, utána pedig Mosóczi István mellett a lányoknak voltam a tánckar-vezetője és jelenleg is dolgozom a STE-ben, 1991-ben hoztunk létre egy alapítványt, annak vagyok az elnöke.

– Bejártuk a fél világot az együttessel – folytatta Rónai Csabáné. – Voltunk Németországban, Belgiumban, Finnországban, Lengyelországban, Jugoszláviában, Szovjetunióban, Algírba, Törökországban, Görögországban. Nagyon sok élménnyel gazdagodtam, de talán a legnagyobb az első fellépésem volt Balatonföldváron, ahol Vida József: Tánc sweetjét adtuk elő. A következő nagy élményem az volt, amikor Mosóczi István: Ballada című koreográfiáját táncoltuk el az antológián és a szakmai közönség állva tapsolt. Teljesen megváltoztatta az életemet a tánc. Kötelességemnek éreztem, hogy felkészüljek a szereplésekre, nem szerettem kihagyni a próbákat. Nagyon sok szereplésünk volt és ezek miatt le kellett mondanom a színházról, a moziról és a randevúról is, de egy pillanatig sem bántam meg, hogy ezeket a dolgokat felcseréltem erre a hatalmas élményre.

– A férjemet is a táncnak köszönhetem – hangsúlyozta Rónai Csabáné. Ő később került fel az együttesbe, mint én. Rá jellemző volt, hogy inkább vicceket mesélt a színpad mögött, minthogy gyakorolt volna, de én ezt nem tudtam elviselni és állandóan rángattam, hogy tessék odaállni és gyakorolni. De érdekes, hogy soha nem táncoltunk együtt, mert ő magasabb is nálam és lustább is volt. Hat évvel ezelőtt kezdtünk el együtt táncolni, amikor a nyugdíjas klubbal mentünk fellépni. Mondtam a férjemnek, hogy csinálok egy somogyi páros koreográfiát és azt megtanulod. Majdnem ráment a házasságunk, mire összeállt, de szerencsére hatalmas sikert arattunk és ő nagyon büszke volt arra, hogy fent voltunk a színpadon. Egyébként civilben sem szerettünk együtt táncolni, mert mindkettőnknek más a stílusa.

Rónai Csabáné gyermekeit és unokáit is megfertőzte a néptánc. Kisebbik fia a Somogy utánpótlás csoportjában, nagyobbik gyermeke pedig a STE-ben táncolt. Egyik menye is tagja volt STE-nek és már két unokája is aktívan táncol. Mami abban is reménykedik, hogy iker unokái is ezt az utat választják majd. Rónai Csabáné nemrég ünnepelte hetvenedik születésnapját családja és barátai körebén. A meglepetés összejövetelen csaknem hetvenen voltak, a talpalávalót pedig a Somogy Zenekar szolgáltatta. A hetvenéves táncos már javában készül a STE jubileumi hetvenedik évfordulójára, a szenior estet november 16-án és 17-én lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában