Osztálytalálkozó

2019.06.02. 13:20

Összetartó közösséget épített a hatvan éve érettségizett diákcsapat

Hatvan éves érettségi találkozónak adott otthont szombaton a Táncsics Gimnázium. Az egykori IV/A osztály tanulói 1955 és 1959 között tanultak a patinás intézményben.

Harsányi Miklós

– Pontosan érkeztünk, látszik, egy hullámhosszon vagyunk – mondta az egyik főszervező, Balogh Gyula egykori diáktársának, Herner Endrének. – Elég néhány mondat, s rengeteg élmény és emlék tör elő ennyi év távlatából.

Gondos előkészítés után jött létre a jubileumi találkozó, melyre a szervezők a két egykori tanárukat, Szőke Andrást és Halász Tibort is meghívták. A kicsiny, de annál meghatóbb ünnepség az emléktábla megkoszorúzásával kezdődött, Mózsa Szabolcs köszöntőjében emlékezett meg a IV/A osztályfőnökeiről, Erdődy Sándorról és Bod Lajosról, s név szerint az összes, sorsukat formáló tanárukról. Szívdobogtató felelések, emlékezetes matematika és magyar dolgozatok, s gólzáporos focicsaták. A koszorúzás után a tanórák és a sportpályák izgalmait elevenítették fel a volt diákok, miközben elfoglalták helyüket az egykori osztályteremben, ahol kézről kézre adták az 1958/1959-es naplót.

– Kollégám a kutyákat, én meg a gazdájukat gyógyítottam – tréfálkozott a bemutatkozáskor Lévai Iván nagyatádi belgyógyász, háziorvos, aki mellett Visnyei Lajos kaposvári állatorvos ült a padban. A 78 éves Ambrus György kedvence a biológia és a kémia volt, s mint mondta, a gimnáziumi évek alatt a lelkiismeretes, tisztességes tanulásra, munkára készítették fel őket. S bár sorsuk változatosan alakult, mégis mindannyian megállták helyüket az életben.

– Kötelező volt a kék, iskolai sapka viselése – mondta. – S bár merőben másként zajlott az élet hatvan éve, mint manapság, de lelkesedésből és tervekből akkor sem volt hiány. Nem véletlen, hogy a fiúk a mai napig ilyen erősen kötődnek a gimnáziumhoz.

Halász Tibor fizika tanár azt mondta: tehetséges, jóravaló fiúkból állt a IV/A. Nyitottak voltak, s fogékonyak az újra: részben ez áll a sikerük hátterében. Herner Endre, a találkozó másik főszervezője hangsúlyozta: legendás tanáraik nem csak a tudást, hanem az egymás iránti tiszteletet is beléjük oltották.

Feledhetetlen diákcsínyek

Többen mosolyogva idézték fel, hogy a szigorú rend ellenére sem maradtak el a diákcsínyek. Volt, amikor egyik társuk a ragasztóval bekent cigit a katedra feletti plafonra dobta, s az egész osztály mereven bámulta az odaragadt csikket, de az is megtörtént, hogy az óra alatti zajokra különösen érzékeny tanáruk éberségét az egyik diák erős, mély nevetéssel tette próbára. S hogy ki volt az értelmi szerző? Egyesek szerint 60 év távlatából már nehéz felidézni a pontos részleteket... Ami viszont biztos: a csapat 2020-ban újra találkozni akar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában